1917 október: a caporettói csoda
1917-es hadi év vége felé közeledve valamennyi hadviselő fél tűrőképessége határaira jutott. Az éveken át tartó erőt meghaladó erőfeszítés a frontokon és a hátországban is eltűntette ekkorra már a háborús eufóriát. Jobb esetben fásultság lett úrrá, rosszabb esetben lázongások, tömeges dezertálások történtek. Pedig a Monarchia szempontjából nem volt rossz a hadi helyzet. Az Orosz Birodalom az összeomlás határán a forradalommal, polgárháborúval kellett, hogy szembenézzen. A Balkánon minden ellenséges országot sikerült legyőzni. A frontvonal csak azért maradt fenn, mert az antant által annektált Görögországra támaszkodva Albánia déli szegletétől a mai görög határig angol csapatok rendezkedtek be védelemre. Egyetlen komoly hadviselő ellenfele maradt a Monarchiának: Olaszország.
1917 októberében az ereje végső határára jutott Monarchia már nem volt képes önálló támadó hadműveletet lebonyolítani. Ezért az Olaszország elleni támadáshoz jelentős német csapaterősítések érkeztek az Isonzó felső folyása térségébe. A német egységekkel megerősített osztrák-magyar csapatok október 24-én lendültek támadásba. A rohamcsapatokkal megtűzdelt él rövid tűzérségi előkészítés után sikeresen törte át az olasz védelmi vonalak mélységét a tolmeini hídfő környékén. A támadás hamarosan az egész Isonzó-fronton kibontakozott. A demoralizált olasz csapatok jelentős része fogságba esett, a csapatok maradványai rendezetlenül özönlöttek hátra. Az visszavonuló olaszokat gyorsan és hatékonyan sikerült üldözni az olasz alföldön is. A térségbe telepített haderő fegyverzete és műszaki felszerelése is jórészt a támadók kezére jutott.
A támadással kapcsolatban nagyon sok kisebb-nagyobb részletet lehet kiemelni. Ezek közül az egyik Bertalan Árpád hadnagy október 24-i haditette a Globocak hegycsúcs környékén. 15 fős rohamjárőre két ellenséges állásrendszeren hatolt keresztül, miközben fogságba ejtett egy nehéz tarackos üteget és egy tábori elsősegélyhelyet. A járőr a 7. hegyi dandárhoz tartozó 3. bosnyák vadász zászlóalj legénységéből került ki. A rohamjárőr útvonalának lélegzetelállítóan izgalmas leírása itt olvasható. Bertalan hadnagy története azért érdekes, mert ezért a haditettért 1918-ban tiszti arany vitézségi érmet kapott. 1927-ben megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Bertalan később a magyar királyi ejtőernyős zászlóalj parancsnoka lett. 1941 április 12-én bevetés közben bekövetkezett légi balesetben hősi halált halt.
A másik ide kívánkozó apróság Ernest Hemingway híres regénye, a Búcsú a fegyverektől. Ebben az olaszok támogatására küldött amerikai csapatok egyik önkéntese válik a kilátástalannak tűnő háború lelki áldozatává. Kedvesével a Garda tavon próbál az osztrák-magyar frontvonal mögé eljutni, dezertálni. A regény a háború későbbi nagy győztese, az USA egyik katonája példáján mutatja be az 1917 végi végletes fásultságot, kiábrándultságot.
A bejegyzéshez mellékelt jelvény a 35. hadosztály szép jelvénye. A rohamsisakos fej és a Lom Plateu felirat arra a térségre és haditettre emlékeztet, ami Bertalan hadnagy és sok más ott harcolt rohamkatona vitt véghez 1917 októberében. Kiegészítésként egy ismeretlen rohamkatona képét is bemutatom.