Sapkajelvényes lapok

51. Honvéd Gyaloghadosztály

Ebben a szekcióban a jelvényeket ábrázoló lapokat töltök fel, az eredeti jelvények képével együtt. A tábori lapokat sokszor díszítették jelvényképpel, esetleg ezredhez, más egységhez kapcsoódó egyéb tárgyak, csataképek, események ábrázolása is előfordul. Itt a jelvényes lapokat láthatjuk.

Az 51. hadosztály jelvényével kapcsolatban nagyon sok jellegzetességre lehetünk figyelmesek. Elsőként mindjárt, hogy három jelvényt is bemutatok. Ez három variáció, a háttér tölgylombjának háromféle színezése létezett. A jelvényeket többféle változatban is készítették, így a gyűjtőknek sokkal nagyobb feladatot jelent ma az összes változat megszerzése egy-egy jelvényből. Nem árt tudni, hogy legalább 2500 különféle mintájú, motívumú jelvény készült, és ezt a számot lehet még adott esetben kiegészíteni a variációk számával.

A jelvényt megvizsgálva látható, hogy a tölgylombon három helységnév szerepel. Ezek a hadosztály győztes csatáinak a nevei a román betörés elhárítása során, 1916-ban. Erről az eseményről másutt még lesz szó, itt most csak annyit említenék meg, hogy 1916 augusztusi támadás után 1916 decemberére sikerült a román támadót teljesen visszavetni és a fővárost Bukarestet is elfoglalni. Az ellentámadást a kivérzett Monarchia csapatai egyedül már nem tudták végrehajtani, von Mackensen tábornagy vezetésével német egységek is részt vettek ebben a hadműveletben.

A hadosztályt egyébként 1915 elején állították fel a Przemysl erődjében rekedt és ott hadifogságba került 23. Honvéd Gyaloghadosztály pótlására.

M

Subscribe
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
trackback
2 éve

[…] további érdekesség a tüzér tábori sapkájának oldalán látható hadosztályjelvény. Ezt a rendkívül szép jelvényt a Jerouschek cég gyártotta Budapesten. Erről részleteket itt […]

1
0
Would love your thoughts, please comment.x