Körutazás a Monarchiában

Pappfalva – Kirlibaba

A bukovinai harcok leírásában több helyen is lehet olvasni Pappfalváról. Van egy képeslap is, amelyik a felirata szerint ott készült. Ezen a képen folyó látszik, a partján egy keskeny nyomtávú vasútvonal vezet, illetve országút is látható. Mindezek egy eléggé szűk völgyben vannak, amelyiknek egyik oldalán néhány ház is látható.

Több izgalmas kérdés is felmerül. Az első mindenképpen az, hogy vajon hol van ez a településrészlet, illetve hol van ma Pappfalva? Vásárhelyi Gábor barátom, aki a bukovinai harctér kutatója, úgy gondolja, hogy Pappfalva ma már nem található meg, Kirlibaba település egyik része lett. Ez lehetséges, hiszen Kirlibaba, a régi bányászfalu mai közigazgatási területe legalább 5-6 kisebb nagyobb házcsoportot is magába foglal a két utcás településmag mellett. Ezek egyike lehetett Pappfalva, mégpedig azon részek egyike, amelyen a vasút, a háború alatt kiépített Prislopbahn átment. Ez a vonal Borsától a kicsit távolabb fekvő Jakobenyig húzódott, róla korábban már írtam itt. A fotó és a település mai térképe alapján én azt gondolom, hogy Pappfalva Kirlibabától dél-keletre a vasútvonal mellett feküdt, Kirlibaba és Jakobeny között az Aranyos Beszterce partján.

A másik izgalmas kérdés a település nevére vonatkozik. Vajon a nevet Papp Dániel ezredesről kapta-e, akinek dandárja Kirlibaba környékén volt sokáig állásban? Nagyon csábító lenne ez a gondolat, de mindeddig még nem találtam rá semmilyen bizonyítékot, utalást.

A bejegyzéshez minden esetre természetesen a Papp Dandár jelvényét mellékelem. Ezen nem házak, hanem az őrségben álló baka felé hömpölygő orosz medveáradat látszik. Ez a jelvény is szerepelt már korábban itt.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x