Széplaki Gábor újabb kitűnő bejegyzését olvashatjuk:
Az információ gyors, pontos, és biztonságos továbbítása fontos megoldandó feladat volt régen és a jelen korban egyaránt. Ez döntő szempont volt a hadseregen belül is. A hang és kép jó minőségű, nagy távolságra történő és biztonságos továbbítását segítő forradalmi csúcstechnológia elterjedése előtt több módszert is kidolgoztak és használtak a hadviselő felek. Gondoljunk a füst-, fény-, zászló jelzésekre vagy különböző hangszeres (pl.: síp, dob, trombita, kürt) jelzésekkel történő kommunikációra, mellyel a szükséges információkat továbbították.
A monarchia hadseregében a hangászok voltak azok, akik hangszereikkel a kiadott parancsot továbbították az alegységek katonái számára. Nem összekeverendők a katonai zenészekkel, akik a katonazenekarok tagjai voltak és teljesen más szerepet töltöttek be a hadseregen belül. A gyalogság parancsközlő hangszere a dob volt melyet az 1800-as évek második felében a kürt egészített ki. Mivel a trombita hangja messzebbről volt hallható mint a dob, így a gyalogszázadok két dobosa mellé, két kürtöst is rendszeresítettek az állománytáblában. A kürt tulajdonképpen a trombita rövidebb méretű változata. A lovasság, a tüzérség, és a vonat csapatok trombitát használtak erre a célra.
A kiegyezéskor a honvédség felállításánál 12 dobost és 6 trombitást toboroztak, az utóbbiak elnevezése hamarosan kürtösre változott. A zászlóaljak, majd az ezredek álományában egy tizedesi rendfokozatú zászlóalj dobos feladata volt a csapattest összes dobosának képzése. Az ezreddobos már nem hangász, hanem zenész volt.
Egészen 1917-ig két kürtös és két dobos tartozott egy hadilétszámra feltöltött gyalogszázadhoz, majd a hadsereg egészében a dobokat megszűntették.
A kiegyezést követően a gyalogság kürtösei és a lovasság trombitásai is A és F hangolású 1868M kürtöt használták. Az F kürt 340 mm hosszúságú hangszer, melyet a gyalogosszázadok, a tüzérütegek valamint az összes lovas alakulat részére rendszeresítettek. Az A hangolású kürt hossza csak 270 mm volt, melyet a magasabb egységek használtak paracsközlésre (gyalog zászlóalj- ezredparancsnokságok, lovasdandár-, hadtestparancsnokságok, valamint a tüzér osztály és ezred parancsnokságok).
A kürtre egy 6 méter hosszúságú, 7 mm átmérőjű, gyapjúból készült zsinórt tekertek, mely bojtokban végződött. Ezek a hangszer két végén a síp és a tölcsér vonalában 80 mm hosszúságban lóghattak le. A hangszerre feltekert zsinór középső, szabadon maradt hurkos részével a kürt hátra vagy vállra akasztható volt, melynek segítségével a hangász mindkét keze szabaddá vált. Túlélési /önvédelmi esélyei egy harccselekmény alatt sokszorta kedvezőbbek voltak, mint a dobosoké, akik a kézben tartott dobverők és a mellükön keresztbe akasztott hangszer miatt a védekezésben gátolva voltak. A honvédségnél természetesen meggyvörös volt a kürtzsinór színe az összes díszítő-, és funkciót ellátó zsinórzathoz hasonlatosan.
1896-tól a gyalogságnál lovasították az ezredkürtösöket majd a zászlóalj kürtösöket is. Az ezredkürtös őrmesteri a zászlóaljkürtös pedig szakaszvezetői rendfokozatot viselt, a század dobosai és kürtösei pedig rendfokozat nélküli honvédek voltak. A lovasság század- és a tüzérség üteg trombitásai, tizedesi rendfokozatot viseltek, megkülönböztetésük az alegységen belül a csákójukon lévő csákóforgó/lószőr bokréta vörös színezésével történt.
A honvédségen belül a lovasságnál a képzés központilag történt 1871 után, négy és fél havi tanfolyam keretében, századonként egy-egy huszár, vagy dzsidás részvételével. A gyalogságnál 1873-tól dandáronként, három és fél havi időtartamban, 1886-tól féldandár kötelékben szervezték a képzést másfél havi időtartamban a dobosok és a kürtösök részére.
A gyalogság hangászainak rendszeres gyakorlását az ezredkürtös és a zászlóaljdobos vezette az ezredtörzs állomáshelyén. A lovasságnál ugyanez az ezredtrombitás feladata volt, ahol a lovon történő végrehajtás kapott erősebb hangsúlyt. A lovasság esetében a századtrombitásoknak egy öt hónapos altiszti iskolát is el kellett végezni, hogy tizedesi rendfokozatukat elnyerhessék. 1896-tól az ezred- és osztálytrombitásokat a kerületi katonazenekar karmestere képezte tovább.
A korábban már említett ezred- és zászlóalj kürtösök lovasítását követően, ezek utólagos lovaskiképzése igencsak nehézkesen zajlott, így 1898-tól a kürtös hangászok újonckiképzése huszárszázadoknál történt. Itt nemcsak a speciális beosztásukhoz kapcsolódó lovaglásban-, lóháton való hangszer fúvás oktatásában, hanem egyéb, a lovas/lovasított katona számára elengedhetetlen alapképzésben (nyergelés, lóápolás stb.) is részesültek.
Gyűjtemények ritka darabjai a kürtös ügyességi jelvények. Sajnos ezidáig a viselésre, kialakításra, adományozásra vonatkozó hivatalos utasítást/rendeletet nem sikerült találnom. A fellelhető szakirodalomban 1909-es rendszeresítést említenek a Landwehr alakulatok részére, de a közös-, és honvéd alakulatokra vonatkozóan nincs adat egyenlőre.
A képen látható darab vastag, tombakból vagy vörösöntvényből készült. A 460 mm átmérőjű jelvény alakja kerek. Külső szélén 80 mm vastagságban kiálló vékony peremvonalakkal határolt, sima rész került kialakításra, melyen 6 óra magasságban masniba kötött szalaggal egymáshoz rögzített tölgy ágak futnak kétoldalt körbe. 12 óra magasságában pedig egy domború táblán, a tábla síkjából kiálló 15-ös szám és egy pont látható. Ez valószínűleg az ezred számát jelöli. Egyes források szerint léteznek számozás és táblácska nélküli változatok is. A középrészben egy aprólékos részletességgel ábrázolt, domború, tölcsérrel lefelé fordított, kürtzsinórral felszerelvényezett jelzőhangszer látható. Ennek hátterébe apró, pikkelyszerű mintázatot véstek, a hajlított hangszertest rései között pedig koncentrikus körök figyelhetők meg (hasonlóan a patkolókovács ügyességi jelvényhez). Hátoldalán lapított Ω betűre hasonlító fül került felforrasztásra. Valószínűsíthető, hogy a többi rendszeresített ügyességi jelvényhez hasonlóan ezt is a zubbony/dolmány jobb felső zsebe felett/ jobb mellrészen elhelyezkedő, hurkot formázó anyagdarabba lehet rögzíteni és viselni.
A kürtök alkalmazása az első világháborút követően is folytatódott először a királyi honvédségben, majd a néphadseregben is. Személyes emlékem, hogy még 1994-ben a hegyi kiképzés alkalmával Reziben kürtös fújta nekünk a takarodót.