Elődje egy 1758-ban alapított dragonyos ezred volt. Az osztrák lovasság szerkezetében a Nagy Háborúban alkalmazott háromféle lovas csapat az 1800-as évek végére alakult ki. Így az ulánus ezredek többsége addig más csapatnemként működött. A 7. ulánus ezred 1851-től működött mint ulánus ezred, addig könnyű dragonyos (2. svalizsér ezred) volt. Története során előbb morva területen, majd 1860-tól Galíciából kapta a legénységét. Szervezetileg a XI. lembergi hadtesthez tartozott.
A háborús alkalmazásáról viszonylag keveset lehet tudni. Bizonyos, hogy végig a 3. lovas hadosztályba volt beosztva. Így ennek az alkalmazása alapján tudunk az ezred vezénylésére következtetni. 1916 szeptemberéig az orosz fronton hol az 1. hol a 2. vagy a 7. hadsereg kötelékébe tartozott a hadosztály. 1916 szeptemberében a román betörés elhárítására a Szívó-csoporthoz vezényelték az ezredet, majd a Keleti-Kárpátokba. Előbb Maroshéviz környékén, majd az Úz völgyében is megfordultak. 1918 áprilisában került a hadosztály az olasz frontra. A Kárpátokban is, olaszországban is, de lehetséges, hogy már Galíciában is inkább gyalogságként alkalmazták.
Az ezred jelvénye a legtöbb ulánus ezredre jellemző ovális alakú pajzs az ezredszámmal, fent a császári koronával. Létezett festett változata is. A bejegyzéshez egy levélzáró bélyeget is csatolok. Ennek képe lovas harcot mutat, ami a háború kezdeti időszakában fordulhatott elő.