Loading...
Viselési fotók

Vörös ördög

A vörös ördögök magyar huszárok voltak. Főleg az 5. lovas hadosztályt és az abban összefogott huszár ezredeket illették a névvel. De volt olyan ulánus ezred is, amelyiknek a jelvényére vörös ördögöt biggyesztettek.

Az elnevezés pontos eredete nem teljesen világos. Az biztos, hogy még 1914-ből az orosz fronton végrehajtott akciók idejéből származik. Vannak, akik a gorodoki katasztrófális eredménnyel végződött lovasrohamban részt vett orosz tisztektől eredeztetik a nevet. Az oroszokat lenyűgözte az a halált megvető bátorság, amellyel a derék huszárok végrehajtották az öngyilkos rohamot nyílt terepen a távolabb felállított orosz géppuskák ellen.

A hatás olyasmi lehetett, mint “Az utolsó szamuráj” című filmben bemutatott lovas roham, hogy valami olyan példát említsek, amit ma is könnyen elővehetünk. Közel 500 huszár maradt holtan a csatatéren. Állítólag ez nagyon tetszett az orosz parancsnokoknak. Lehet, hogy lenyűgözve álltak, és kalapot (bocsánat, tábori sapkát) emeltek a hős huszárok előtt. Néhány későbbi leírás és visszaemlékezés így interpretálja az eseményt. De az is lehet, hogy gúnyolódva emlegették az ördöglovasokat. Végül is mindegy, a vörös ördög elnevezés fennmaradt, és elsősorban a huszárokat illette. Magyar interpretációban pedig nem a halálig fegyelmezett (más megfogalmazásban: értelmetlenül halálba küldött) huszárokat, hanem inkább az ügyes, bátor és eredményes huszárt jelentette. Ahogyan ez a vörös ördög motívummal ellátott jelvények, tábori lapok, egyéb emléktárgyak esetében is látszik.

A fotón látható fiatal huszár egyik jelvénye az 5. honvéd huszár hadosztály jelvénye, aminek eredeti példánya is látható a képen. Ugyanerre a fotóra tettem rá egy további képen három tábori sapkát mintázó jelvényt. A honvéd huszárok sapkája három ezred számával került kiadásra (1, 5, 10). Hogy a továbbiakkal miért nem, azt nem nagyon lehet már megtudni.

Subscribe
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Magyaros17
Magyaros17
3 éve

Ezután a lovas egységeket is többnyire gyalogosan alkalmazták. Ez sem volt egyszerű, mert nem volt gyalogos felszerelésük. Nem volt terepszínű egyenruhájuk, szuronyuk, ásójuk.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x