A világháború a műszaki alakulatok nagyarányú fejlődését hozta magával. Új fegyverek jelentek meg, mint például a repülőgép és a harckocsi. A hadviselés változása miatt már nem csak egyes stratégiai pontok megerősítése vált szükségessé, hanem az egész frontvonalé. Ez a tevékenység leginkább az elvégzendő munka mennyiségét tekintve volt új, nem az alkalmazott technika vagy építési módszer változott. Jó, nyilván Eger vára alá a törökök 1552-ben kicsit macerásabban fúrták az alagutakat, aknákat, mint 1916-ban a Doberdón az olasz és a magyar csapatok, de bizony az ásó és a csákány ott is főszereplő maradt.
Az erődítési feladatokat az erre kiképzett árkász csapatok önmagukban nem voltak képesek elvégezni, ezért elsősorban a népfelkelő egységektől vezényeltek építési feladatok elvégzésére századokat. A hatalmas kiterjedésű lövészárok- és fedezék rendszer építése és karbantartása sziszifuszi feladat volt. Az ellenséges tüzérség gyakorlatilag megállás nélkül rombolta a műszaki akadályokat, árkokat. A taktika úgy változott, hogy “normál üzemmódban” az első vonalakban csak gyér megfigyelő állásokat szálltak meg. A védők zöme többé-kevésbé biztosított fedezékekben töltötte az időt, várva, hogy az ellenség megmozduljon. Persze, ahol a lövészárkok csak néhány méterre voltak egymástól, ott az első vonal folyamatos megszállás alatt volt. Igaz, ide a tüzérség sem nagyon lőtt, mert az a saját csapatokban is kárt tehetett.
A műszaki alakulatoknak elég sok jelvénye volt, bár egységjelvényt viszonylag keveset találunk. Talán azért, mert ezeket az alakulatokat leginkább szakasz- esetleg századszinten vetették be. Az árkászok és utászok szervezeti kerete amúgy zászlóalj-szintű volt, de teljes zászlóaljakat együtt sosem alkalmaztak. Így aztán a jelvények inkább az általános árkász és utász jelvények, illetve néhány speciális egység jelvényei.
A bejegyzést indító képen kőzetfúró tevékenységet látunk. Egy kaverna (sziklafedezék) bejáratánál sűrített levegővel működő fúrógéppel dolgozik egy katona. Nagyon szemléletes a kaverna bejárata, olyan, mintha egy bánya tárna bejárata lenne. Nyilván a bányamunkásokat ha tudták igyekeztek a szakmájuknak megfelelő tevékenységhez vezényelni. Néhány visszaemlékezés emleget olyat, hogy bányamérnökök, vájárok vetek részt a földalatti fedezékek építésében, aknák fúrásában.
A másik jelvény a 23. hadtest erődítési csapatjáé. A nagy kalapács a munkás katona “fegyvere”. A háttérképen is látható a csákány és talicska mellett ez a szerszám is, utalva a sok kézi munkára, amit jó sok emberi erő felhasználásával lehetett csak elvégezni.
