Galíciai ezred volt a 45-ös, hadkiegészítése Kelet-Galícia, így állománya fele részben lengyelekből, fele részben ruszinokból állt. Parancsnoksága Przemysl-ben székelt, de a káder és az egyik zászlóalj Sanokban volt elhelyezve. Ezek az adottságok a háború első felében kialakították az ezred bevetési módját: a 24. hadosztály keretében Kelet-Galíciában, majd 1916-tól a XI. hadtestben Bukovinában harcoltak. Később a hadosztályt már sokat mozgatták. Egy fél évig a VI. hadtestnél voltak Erdélyben, majd 1917 második felében az olasz fronton álltak a háború befejezéséig.
Sokat lehet olvasni arról, hogy a Monarchia hadvezetése nem tekintette „első osztályú” katonáknak a szláv nemzetiségeket, főként nem a ruszinokat. A bizalmatlanság főként éppen az orosz front viszonyai között volt nagy. Przemysl parancsnoka Kusmanek tábornok például kifejezetten tartott a ruszin csapatok árulásától. Valójában mind a ruszinok, mind a lengyelek helytálltak a csatatereken. A hozzáállással sem volt különösebb gond, amit az is mutat, hogy mindkét nemzetiség katonáiból önkéntes csapatokat lehetett verbuválni, a lengyel- és az ukrán légiót. Persze, a lengyel és ukrán önkéntesek szeme előtt saját állam létrehozása lebegett, de ezt a Monarchiával együttműködésben és az oroszokkal szemben vélték elérhetőnek.
Az ezred jelvény szerintem egyszerűsége ellenére nagyon tetszetős. A zománcos különösen. Nagyon nagy szerencse, és elég komoly pénztárca szükséges ennek a megvásárlásához. A sima lemezjelvény viszont elég gyakori. A zománcos jelvénnyel ékesített levelező lap sem jön mindennap szembe a gyűjtővel. A vörös zománcozás az ezred hajtókaszínével egyezik meg, ahogyan ez a legtöbb ezrednél szokásos volt.