Viselési fotók

Dragonyos sisak

A magyar közönség számára a dragonyos fegyvernem nagyon egzotikusnak tűnik. Felsejlik Jókai regényéből a nagy párharc a Királyerdőn Baradlay Richárd huszárkapitány és Palvicz Ottó dragonyos százados között. A dragonyos parancsnok bár hősként hal meg, azért mégis ellenség. Nem csak ekkor, a Nagy Háború idején is elkülönültek földrajzilag is a lovas fegyvernemek. Huszárokat a Magyar Királyság területéről toboroztak. A dragonyosokat az osztrák és cseh területek fiai adták. Ezért viszonylag keveset is tudunk róluk, így a tarajos sisakjukról is.

A dragonyosokról kiváló áttekintést ad Bálint Ferenc a Nagy Háború blog egyik tanulmányában. A sisakról azonban nem sokat ír, most pedig éppen az 1905 mintájú dragonyos sisak a bejegyzés témája. A tiszti sisakok egészen különlegesek voltak, ahogyan azt a mellékelt képek és a kis jelvény is mutatják. A tüziaranyozott taréjon kígyóval küzdő oroszlán képe volt látható. A feketére lakkozott könnyűfém sisak állszíja szintén gazdagon díszített, aranyozott volt. Ennek rögzítője két oldalon szintén oroszlánfejet ábrázolt. A legénységi sisakok lényegében dísztelenek voltak, de a homlokrészen ezekre a sisakokra is ráerősítették a tenyérnyi méretű sárgaréz kétfejű sas jelvényt.

Érdekes a viselési fotó is. Ezen Oskar Kokoschka világhírű osztrák expresszionista festőművész látható, mint egyéves önkéntes szolgálatát teljesítő dragonyos. Kokoschka Alsó-Ausztriában született, nem véletlenül vonult be hát a dragonyosokhoz. A 15. ezredben szolgált a Nagy Háború alatt. 1915-ben megsebesült. Felépülése után leszerelték. A képen a rendfokozatának megfelelő egyszerű kivitelű legénységi sisakot viseli.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x