Loading...
Hadvezérek, személyiségek

Bauer Gyula ezredes

A 44. „Rosseb ezred” kiemelkedő harctéri parancsnoka. Zsidó vallású családban 1862-ben született Tatán. Polgári iskolák elvégzése és az érettségi után folytatta tanulmányait a budapesti kadétiskolán 1880-82 között, majd törzstiszti iskolát végzett Pozsonyban. 1882-től 1907-ig a komáromi 12. gyalogezred kötelékében teljesített szolgálatot. 1910-től őrnagy, ekkor a 68. gyalogezredhez vezényelték zászlóalj parancsnoknak. A háborúban nevéhez kötődő 44. gyalogezredhez 1914-ben került. Előbb helyettes ezredparancsnok, majd parancsnok lett az ezrednél a Nagy Háború során. 1915-ben léptették elő ezredessé.

Vérbeli frontkatona volt, aki a legénység körében nagy népszerűségnek örvendett. A frontvonalban tett gyakori szemléi és látogatásai alkalmával kétszer is sebesült. Katonáit kemény kézzel, de igazságosan vezette ami komoly harctéri eredményekben is megmutatkozott. Mindezek elismeréseként a Vaskorona Rend III. osztálya kitüntetést kapta. Egyúttal az uralkodótól nemességet is kapott. Nemesi előneve az ezred egyik győztes csatájának helyszíne, Krupiec után „krupieci” volt. A Monarchia katonai összeomlásakor az általa vezetett 62. dandárt, melyben a 44-es ezred is volt teljes felszereléssel rendben haza vezette. Katonai eredményeinek fontos elismerése volt, amikor Horthy Miklós kormányzó 1921-ben címzetes vezérőrnagyi címmel tüntette ki. 1940-ben hunyt el Budapesten.

Az ezredest ábrázoló portréfotón a babéros szuronyt formázó jelvény mellett kitűnően látszik az ezred zászlójelvénye is. Ez viszonylag ritkán fordul elő, mert a zászlójelvény tükörsima zománcos felületén szinte minden esetben nagy kiterjedésű, zavaró fény visszaverődések látszanak, amik megnehezítik az ezredszámok leolvasását. A 44-es zászlójelvény érdekessége, hogy a lobogó hullámzása fordított ritmusú, mint a legtöbb hasonló jelvényen: a jobb felső csücske felfelé és nem lefelé irányul. Azért van a szokásos formájú változat is…

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x