Gépkocsizó fegyvernemi jelzések

Széplaki Gábor újabb kitűnő bejegyzése a gépkocsizók galléron hordott fegyvernemi jelzéséről szól.

Az Osztrák-Magyar monarchia hadseregében alkalmazott fegyvernemi jelvények első példányai már jóval a világháború kitörését megelőzően, a XIX. század második felétől kezdődően megjeletek. 1909-ben időrendi sorrendjében ötödikként került bevezetésre a gépkocsizó csapatok fegyvernemi jelvénye. A jelvénypár a test középvonalára tükrözve van, vagyis van jobb és bal hajtókán / galléron viselendő darabja. Maga a jelvény egy szárnyas kormánykereket ábrázol, melynek tengelye egy dárdaszerű hegyben végződik. A jelvény ábrázolásának jelentése metaforikus: a gépesített közlekedéssel mintha szárnyakat kapna az emberiség, mellyel idő és távolság legyőzhető, nincs lehetetlen. Ehhez hasonlót fejezhet ki a vasútasok szárnyas kerék emblémája is.

A jelvények több gyártó műhelyéből kerültek ki a Monarchia területén, ennek megfelelően sok apró eltérés fedezhető fel a formavilágában pl: a szárnyak, a kormánykerekek, tengelyek ábrázolásában, kialakításában, az egyes részek egymáshoz viszonyított arányaikban. A legyártásnál felhasznált anyagok is sokszínűséget mutatnak. A legénységi állomány részére általában egy vékony fehérfém, hadifém, vagy alumínium lemezből készült, nagyobb méretű, hozzávetőlegesen 460 mm x 390 mm-es példányokat alkalmaztak. De ismertek más anyagból (pl: vas-, vagy rézlemezből) készült krómozott vagy ezüst színűre festett példányok is.

Ahol a gallérhajtókán két vagy három rendfokozatot vagy állománykategóriát jelölő csillag vagy rozetta volt, ott kisebb méretű hozzávetőlegesen 340 mm x 240 mm nagyságú jelvényeket alkalmaztak ezek mögött praktikus okokból. Ez a kisebb méretű szárnyas kormánykerék jól megfigyelhető a nyitókép közepén ülő, bőr lábszárvédőt viselő tizedes gallérján.

A rendfokozat nélküli legénység, valamint az altisztek részére ezüst-, a zászlósok és a tisztek részre pedig arany színű fém jelvényt rendszeresítettek. A főtisztek az arany paszományon szintén ezüst színű jelvényt viseltek, a jobb vizuális észlelhetőségük végett. A tisztek és főtisztek arany, illetve ezüst fémszállal hímzett, művészi kivitelű jelvényeket is gyakorta viseltek a fém darabok helyett.

A fegyvernemi jelvény több sapkajelvényen is megjelenik, mint a csapatnem egyértelmű szimbóluma. Az általános gépkocsizó jelvény alsó részén párban, egymásra tükrözve került ábrázolásra a motívum, ugyanúgy, mint a gépkocsivezető ügyességi kitüntetés esetében.

Fél pár gépkocsizó jelvény jelenik meg a Török Birodalmat támogató tüzér különítmény gépkocsizóinak 1917-es, valamint a Klagenfurti 156. gépjárműoszlop 1918-as jelvényén:

A szárnyas kormánykerék köszön vissza az Isonzo Hadsereg egyik ismert jelvényén is. Ennek viselése látható a címképen a felső sorban jobbról második katona sapkáján.

Arra vonatkozóan, hogy magát a fegyvernemi jelvényt sapkán is viselték ezidáig még nem találtam fényképes bizonyítékot.

A szárnyas kormánykerék motívum, olyan jelképpé vált, amit az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően, mind az Osztrák Köztársaság haderejének, mind pedig a Magyar Királyi Honvédség jelvényein, alakulataik-, járműveik jelzésein feltűnik. Sőt az Osztrák haderőben a második világháborút követő években is megtalálhatjuk ezt.

A fegyvernemi jelvények a Magyar Királyi Honvédségben először egy 1919-es rendelet alapján lekerültek a hajtókáról / gallérról. A „tükrözött” jelvények – mint gépkocsizó vagy a géppuskás – esetében a jelvénypár bal oldali darabja szakképzettségi jelvény megnevezéssel a zubbony vagy köpeny bal felkarjára került. Legtöbbször zsinórral szegett fegyvernemi színű alátét posztó háromszögön, de sok esetben szegés és/vagy alátétposztó nélkül, csak a jelvény került az egyenruhára. A rendelet először előírja, hogy a szakképzettségi jelvények csak korona nélkül alkalmazhatók, de az utóbbi eltávolítása gyakorta elmaradt. A szakképzettségi jelvények döntő többsége egészen az 1930-as évek közepéig volt használatban, viszont a gépkocsizó csapatok esetében ez a megkülönböztető jelzés a második világháború végéig megmaradt. A szakképzettségi jelvényt kicsit ívesen hajlították.

A Trianonban aláírt békediktátum következtében a magyar haderő bizonyos szegmenseinek megtartása és fejlesztése csak rejtés alatt működhettek. 1924-ben létrejött a Rendőrújonc Iskola (RUISK), ahol a honvédség páncélos fegyvernemének titkos fejlesztése, valamint a beosztott állomány ki-, és továbbképzése folyt. A RUISK állományába tartozó legénység, altisztek és tisztek a gépkocsizó jelvényt hordták egyenruhájuk téglalap alakú hajtókáján. 1926-ban a Honvédségben bevezetésre került az atilla – más nevén társasági zubbony – a tisztek részére. Néhány csapatnem esetében ismét rendszeresítésre kerültek mindkét gallérra a fegyvernemi jelvények, ide tartoztak a gépkocsizó csapatok is. Ezek általában fémszállal hímzett példányok volna.