Szerbia és Montenegró térdre kényszerítése után az antant csapatok elleni támadás tovább folytatódott Albánia területén. Albánia a Nagy Háború kezdetén ugyan semleges volt, de kikötőit hamarosan olasz csapatok szállták meg. Ezeken a kikötőkön próbálták kimenekíteni a szétvert szerb haderő maradványait. A szerbek magukkal hurcoltak körülbelül 20 ezer osztrák-magyar hadifoglyot is, akiket a hadvezetés szeretett volna kiszabadítani. Így aztán már január végén a Köves Hermann vezetése alatt álló csapatok megindultak Albániába.
Az első kikötőt, Meduát a XIX. hadtest már január 28-án elérte. Itt sajnos már elkésett, mert az ide evakuált szerb csapatokat akkorra már behajózták. A XIX. hadtest ekkor már csak a 63. hadosztályból és a 47. hadosztályból állt. Ezekben elsősorban népfelkelő zászlóaljak kaptak helyet. Így a 63. hadosztályba volt besorolva a 210. és 211. gyalogdandár. A hadosztály parancsnoka Sorsich altábornagy volt.
Február elején a két hadosztály tovább folytatta a támadást déli irányban. A következő cél Durazzo kikötője, illetve az ezzel egy magasságban a szárazföld belsejében fekvő főváros Tirana elfoglalása volt. Durazzo ellen a 63. hadosztály vonult fel. A hegyi terepen téli viszonyok között az előrejutás igen lassú volt. Az osztrák-magyar csapatok csak február 23-án vették fel a harcérintkezést a Durazzot védő olasz dandárral. A kikötőt három ütközetnap után sikerült elfoglalni, miközben az olasz védők fokozatosan kiürítették a terepet és elhajóztak. A szerb csapatokat és a hadifoglyok életben maradt töredékét már korábban elszállították innen. A várostól délre fekvő területeket az osztrák-magyar csapatok még megszállták, de az olaszok által megerősített délebbre fekvő Vallonát már nem érték el. Ez a kikötő lett az egyik bázisa az Adriát az Ottranto-szorosban lezáró antant tengerzárnak.
Albánia megszállása főként azért volt fontos, mert végre győztes hadműveletet tudhatott magáénak az osztrák-magyar hadvezetés. Maga a hadművelet a kitűzött célokat nem érte el. A menekülő szerbeket nem érték utol, az elhurcolt hadifoglyokat nem tudták kiszabadítani. Albánia déli fele olasz megszállás alatt maradt, így az Adria blokádja továbbra is lehetséges volt, illetve onnan flottaegységek továbbra sem tudtak kijutni az Égei-tengerre. Az osztrák-magyar csapatokkal szimpatizáló albán önkéntesekből a Monarchia hadvezetése igyekezett reguláris egységeket is szervezni, mérsékelt sikerrel.
A Durazzot bemutató bejegyzésnél korábban már ismertettem a harcokban résztvevő két csapategység jelvényét (63. hadosztály, 211. dandár). Ehhez a bejegyzéshez a területről szervezett egységeknek készített szép tűzzománcos kokárdát mellékelem. A nyitóképen osztrák-magyar egységek vonulnak el albán milicisták mellett.