Mából visszatekintve hihetetlenül korszerűtlennek tűnik a lovasság a Nagy Háború viszonyai között. A pusztító tüzérségi támadások, föld alá bújt gyalogság idején hogyan lehet hasznát venni a lovas katonának? Lovon alig, lóról szállva annál inkább!
A Monarchia lovas ezredeit és hadosztályait 1915-ben elkezdték átalakítani gyalogos egységekké. Ebben az átalakításban a legnagyobb szerepe az elszenvedett ló veszteségnek volt. Nem szabad elfelednünk, hogy az anyagok mozgatása, tüzérség vontatása ekkor még szinte kizárólagosan lóvontatású eszközökkel történt. A lovas katonát nem nagyon lehetett értelmes feladattal megbízni, a lovát tehát fel lehetett használni más célokra, ahol az állatok nélkülözhetetlenek voltak.
A lovas egységek vezénylése az érvényes hadkiegészítési körzetek beosztásához igazodott. Így a 12. huszárezred a 7. lovassági dandár és az 1. lovas hadosztály része volt, ami viszont az észak-magyarországi VI. hadtest kötelékébe volt beosztva (Kassa központtal). 1915-től a Hauer lovas hadtestbe tartoztak. Itt egy századnyi lovasított huszár mellett a zöm lovas lövész osztályokba volt szervezve (gyalogos csapatok). Később a hadosztályt más hadtestekhez is átvezényelték. 1916 második felének kritikus időszakában az erdélyi fronton tevékenykedtek. 1918-ban vezényelték át őket az olasz frontra, ahol részt vettek a nyári nagy offenzívában. Utána Ukrajnában rendfenntartóként szerepeltek, majd ismét Erdélyben állomásoztak.
A levélzárón az ezred első tulajdonosa, József főherceg, 1847-ig Magyarország nádorának képe látható. A Nagy Háború kitörésekor éppen nem volt tulajdonosa, ezért került ő a bélyegre. Az ezred szép zománcos jelvényét egy korabeli tábori levelezőlapra tettem.