Különleges egységek

1. lovas hadosztály lovas százada

Az olvasó joggal kérdezheti: „Mi a különleges egy lovas hadosztályhoz tartozó lovas században? Lovasok a lovasok között!”

Kevés szomorúbb dolog történt a Nagy Háború során, mint a lovasság lövészárokba kényszerítése. Márpedig ez történt, az állásharcokban, a pusztító tüzérségi tűzben a nyílt terepen mozgó lovasok könnyen leküzdhető célpontot jelentettek. Már 1915 elején megalakultak a hadosztályok lovas lövész osztályai. Ezek mellett az állomány fele még lovas katonaként volt felszerelve, bár már ekkor sem lovassági feladatokat látott el. Ekkor szükség szerint hosszabb-rövidebb ideig fennálló ezred méretű lovas különítményeket szerveztek a meglévő lovas katonákból.

A lovas katonák létszáma aztán tovább fogyatkozott, nem utolsó sorban már a lóhiány miatt is. 1917 március 13-án kelt rendelet az ekkor még egyben működő hét lovas hadosztályt gyakorlatilag teljesen gyaloghadosztállyá szervezett át. Ezek közé tartozott az 1. lovas hadosztály is, amelybe ekkor négy huszárezred tartozott, a 4. 7. 12. és 14. Az átalakított hadosztályok ezredei két osztályra tagozódtak, amelyekben 2-4 század volt legalább 120 fő állománnyal. Ezekhez csatlakozott egy géppuskás szakasz 4 géppuskával, illetve további műszaki és egyéb csapatok. Minden lovasezrednél csak egy 25 lovasból álló szakaszt hagytak meg. Ezeket egy századba vonták össze, és mint hadosztálylovasságot alkalmazták.

A bejegyzés tárgyát képező jelvény tehát az 1. lovas hadosztály 1917 tavaszán létrehozott lovasszázadának a jelvénye. Közismert, hogy a lovas ezredek, de különösen a huszárezredek nagyon sokféle és nagyon exkluzív jelvényt készíttettek és viseltek a nagy Háború folyamán. Így nem meglepő az sem, hogy az átszervezésekkel kialakított új egységeknél, lovas lövészeknél például, fennmaradt ez a jelvényviselési divat. Az itt bemutatott jelvény pedig azt mutatja, hogy egészen kis létszámú csapatrészeknél is fennmaradtak a megkülönböztetésként is viselt egységjelvények. Gondolom, a lovasként alkalmazott huszárok rendkívül büszkék lehettek rá, hogy nem kényszerültek az árkokba.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x