Loading...
Iskolajelvények

Szeged III. ker. Állami Polgári Felső Leányiskola

Talán kevesen tudják, hogy Szeged városa az 1910-es nagy felmérés adatai szerint Magyarország második legnépesebb városa volt. Az adatot nyilván a közigazgatási határok figyelembe vételével kell érteni. Tehát a város környéki tanyavilág lakóival együtt. Mindezekkel együtt, a város százezres lélekszámmal bírt. A lakosság nagy része, talán harmada vagy még több lakója iskolakorú volt. A közoktatásra ezért komoly feladatok hárultak. A nagyváros ennek megfelelően az elemi képzéstől a felsőoktatásig a korabeli oktatásügy teljes palettájának megfelelő iskola választékot tartott fenn.

1908-ban a város két új polgári leányiskola felépítését vállalta, a korábbi hasonló intézmény bővítése céljából. Az egyik a Szegedi III. ker. Állami Polgári leányiskola volt, amely 1911 őszén nyílt meg az akkori Margit (ma Gutenberg) utca 25. szám alatt. Az iskolaépület késői szecessziós, tervezője Bene Károly volt. Az iskolának a nyitás évében nyolc osztálya volt 311 növendékkel. A fennmaradt értesítők első 1897-es példánya szerint még nem itt, hanem a Tisza Lajos körúton működött a jogelőd. Az 1943/44-es értesítő szerint akkor a 70. iskolaévet zárták. Vagyis az iskola alapítása 1873 lehetett.

Az amúgy nagyon részletes és kiváló városismertető szerint a háború után Gutenberg utcai általános iskola néven működött tovább a tanintézet. A száz évvel korábbi viszonyokhoz képest ellentétes folyamat, a népességfogyás és gyermekhiány miatt az iskola rövid, 1999-2007 közötti szakközépiskolai, majd alapítványi felnőttoktatási iskolai lét után 2015-ben végleg megszűnt létezni. Az értékes belvárosi ingatlanba napjaink sikeres építőipari vállalkozása a KÉSZ Kft települt be.

A bejegyzésben szereplő jelvény jellegzetesen leányiskolai, hiszen nem címer alakú, és a hátán sincsen tollforgó kialakítva. Nem bocskai sapkára szánták, hanem csinos svájcisapkára, vagy blúzra.

Subscribe
Visszajelzés
guest
2 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
TMarci
TMarci
2 éve

Innen indultak a tartalékos tisztek elfoglalni a “vörösöktől” a Mars téri laktanyát 1919 májusában.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x