Loading...
Sapkajelvényes lapok

Repülőposta Przemysl – 1. hadsereg

Ennek a bejegyzésnek a fő érdekessége természetesen nem annyira az 1. hadsereg jelvénye, amely egyébként az egyik első sapkajelvény volt. Sokkal inkább a tábori lapon látható bélyegzés: “KuK légiposta Przemysl erőd 1914-1915”. Egy érdekes tanulmány szerint ezt a bélyegzést feltehetőleg 1915 elején, az ostrom idején nyomták a tábori lapra. Láthatóan a lebélyegzett lapot aztán nem küldték el, mert nincsen rajta címzés.

A körülzárt Przemyslt nehézségek árán lehetett elérni, hiszen az orosz ostromlók tűz alatt tartották a térségben megjelenő repülőgépeket és ballonokat. A kor eszközeivel pedig természetesen értelmezhető mennyiségű hadianyag, élelmiszer nem volt légi úton továbbítható. A légi forgalom ezért elsősorban a katonai információáramlást segítette, illetve a körülzárt 120 ezer fős legénység morálját javító postaforgalmat célozta meg. Bizonyossággal lehet állítani, hogy repülőgépek 1915 január 18 és március 22 között legalább tíz alkalommal repültek ki és be az erődbe. A repülések az erőd illetve a közelebb fekvő, osztrák-magyar kézen lévő városok (pl. Jaslo) között történtek.

A várparancsnokság külön erre a célra a szokásosnál sokkal vékonyabb anyagú levelezőlapokat gyártatott, amelyet a védőrség tagjai hazaküldhettek. Vélhető, hogy befelé irányuló postaforgalom is volt. A levelek nagyobb tömegének kijuttatásához a várból ballonpostát is küldtek ki. A héliummal töltött ballonok kosaraiban lévő levelek kedvező széljárás esetén átrepültek az ostromló oroszok felett, és szerencsés esetben olyan helyen értek földet, ahol a helyi lakosok észrevették a küldeményeket.

Mint a repülő- mind a ballonposta lapjai rendkívül ritkák, értékes gyűjteményi darabok a filatélia kedvelői körében. A bejegyzéshez csatolt tábori levelezőlap az említett tanulmány közlésével szemben szerintem nem az ostrom idején kapta a bélyegzést, hanem azt követően. A lap nagyobb anyagvastagsága, és a címzett hiánya, illetve a polgári forgalomban alkalmazott postai levélbélyeg is erre utal. Lehetséges, hogy Przemysl felszabadulása után 1915 közepétől a városban ilyen emlékbélyegzőt használtak. A lapon látható sapkajelvény az 1. hadsereg első jelvénye, ami bizonyosan még 1914 végén készült, és a vele díszített levelezőlap is korai lehet, de szintén nem hinném, hogy 1915 júniusa előtti. Persze, ki tudja?

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x