Lóápoló ügyességi jelvény

Széplaki Gábor újabb bejegyzése ismét a lovakhoz kapcsolódik.

A Monarchia teljes haderejében – közös hadseregbeli, honvéd- valamint Landwher alakulatokat is figyelembe véve- 54 lovasezred szerepelt. Ezekhez békeidőben hozzávetőlegesen 70 000-es lólétszám tartozott. 1914-ben a mozgósítást követően a hadsereg hadilétszámra való feltöltésekor további félmillió állatra volt szükség. Ennek kb. 30%-a került a lovasezredek állományába. A galíciai mozgó harcok, valamint az orosz túlerővel vívott küzdelem a lovasezredekben óriási károkat okozott mind ember, mind pedig ló tekintetében. Nagy távolságokat lovagoltak ezek az alakulatok, a harcok, az időjárás, a nehéz terepviszonyok, és a nem megfelelő ellátás, rettenetesen igénybe vette és elhasználta a lóállományt. Olyannyira, hogy az első háborús esztendő végére az eredeti lóállomány kb. negyede volt csak hadra fogható a lovasezredekben. A többi állat vagy elhullott, vagy sebesülten/betegen a hátsó vonalakban létesült lókórházakban/lópihentető állomásokon várta felépülését. Hasonló helyzet állt fenn a lovasított tüzérségnél és a vonat alakulatoknál, de ott egyes források szerint a lóveszteségek magasabbak voltak. Tovább tetézte a problémát az, hogy a fenti hiányok pótlásán túl, még a német szövetséges részére is át kellett adni 100 000 lovat.

1915-ben a megtartott lószámláláskor 870 000 hadrakelt állatot jegyeztek fel. Ez a szám a következő évben 944 000-re emelkedett. 1916-ban a hadsereg – elsősorban a takarmány hiánya miatt – heti 8 000 lovat veszített. Mindezek ellenére 1917-ben 970 000 lovat számoltak össze a hadsereg használatában. Ekkorra már a veszteségek pótlása egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Elsősorban a tüzérség egyre növekvő lószükségleteinek kielégítése miatt a hátországban, főként a mezőgazdaságban lóhiány állt elő. A hadvezetőség ezt a problémát próbálta orvosolni. A hadviselésben/harcászatban bekövetkezett változások miatt a lovasezredek ekkor már amúgy is gyalogosan harcoltak. Ezért a lovasezredek lóállományának túlnyomó többségét a tüzér- és vonat alakulatokhoz vezényelték át.

A fentiekből világosan következik, hogy az korábbiaknál is jobban felértékelődött az alakulatoknál a betanított/kiképzett lovak jelentősége. Minden fegyvernem esetében a legénység maga gondozta lovait. A lovasított alakulatoknál a besorozott vidéki parasztgyerekek egyébiránt is az állatokkal való gondos törődést hozták magukkal otthonról, ahol a gazdaságokban a megélhetést és a napi élet könnyebbé tételét jelentette a ló. A tisztek kincstári lovainak gondozására az alakulathoz bevonultatott legénységből válogattak ki hivatalos lóápolókat. Lehetőleg olyanokat, akiknek a polgári élete/munkája valamilyen módon kapcsolódott ehhez a fajta tevékenységhez (pl: lovász, kocsis, csikós stb.). Az 1800-as évek végén a lóápolók a zubbony jobb ujján, a csuklóhoz közeli alsó szélén egy buzérvörös, 110 mm széles paszományból készített derékszögű háromszöget hordtak megkülönböztető jelzésként.

Az adott beosztásban tevékenykedő katonák részére a 71754/7. számú körrendeletben kitüntetést rendszeresítettek a patkoló kovács ügyességi jelvénnyel egyetemben, mely 1917. március 12-én jelent meg. „A kitüntetés olyan megbízható legénységi egyének részére rendszeresíttetik, kik a rájuk bízott lovak kiváló gondos ápolása, jó gondozása és azokkal való jó bánásmód által kitűnnek.”

A körrendelet szerint ezek tombakból vagy vörös öntvényből készülnek. A jelvény több anyagváltozatban és jelvénygyártó közreműködésével készült. A képen két hadifém példány látható, az egyik arany/bronz fedőréteggel bevont. Ezek gyártója a rögzítőfülekbe ütött EM jelzést használta, de sajnos ennek feloldására nem találtunk eddig iratanyagot. Ismeretes még vastagabb rézből Zimbler beütőjével ellátott, valamint vékonyabb vaslemezből préselt gyártójel nélküli változat is.

A jelvény 440-450 mm átmérőjű. 110-120 mm-es peremén kiemelkedő babérkoszorú fut körbe, melyet 12 és 6 óra magasságában egy-egy kerek csat fog össze. A középrészen, művészi kivitelű jobbra néző, domború lófej látható. Hátoldalán függőlegesen forrasztott, lapított Ω betűre hajazó rögzítőfül található. Viselése a zubbony jobb zsebe felett volt előírva.

A kitüntetést az alosztályparancsnok javaslata alapján a parancsnok adományozta.