Sapkajelvényes lapok

Isonzo hadsereg

A hadseregjelvények a legnagyobb darabszámban készültek, teljesen érthető módon. Ezek közül is kiemelkedik több szempontból is az Isonzo hadsereg jelvénye. Nem a darabszám miatt, hanem inkább a jelvények változatossága miatt. A legismertebb jelvény motívuma látható ebben a bejegyzésben. Csakhogy a bemutatásra kerülő két példány nem a megszokott méretű, hanem annál kisebb.

A kisebb méretű jelvény képe díszíti a levelező lapot is. Megjegyzendő, hogy rendkívül sok, különféle színárnyalatú jelvényképpel ellátott lapot gyártottak a nagyobb jelvény képével. A kis jelvényes lapok száma kisebb, de ebből is azért sok készült, és ráadásul különféle kiegészítő rajzokkal, például az egyházi ünnepek alkalmával. A bejegyzésben szereplő képeslapot a kis jelvény díszíti.

A jelvények változataira visszatérve, ahogyan a képen látható, ennek a méretnek kétféle feliratozású változata készült. Az egyiken az 1915-ös évszám, a másikon 1915-17 szerepel. Azért, hogy a gyűjtőt ne kergessem kétségbeesésbe, megjegyzem, hogy a kisebb jelvények csak ebben a tombak lemez változatban készültek, ezüstből nem. Ellentétben ezzel, a szokásos nagyobb változatnak volt ezüst változata is. Az extrém önsanyargató gyűjtők számára: ezeken ráadásul a bécsi Münzamt fémjele háromféle helyen is szerepelhetett: a jelvény elején, hátoldalán vagy a hátoldali tűbe ütve. Szóval, az Isonzo hadsereg jelvényeknek összesen hatféle változatát lehet kigyűjteni!

Subscribe
Visszajelzés
guest
3 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Éremgyüjtő
Éremgyüjtő
1 éve

Biztos hogy Münzamt? Mert nekem G.Hermann Wien III.Hauptstr.81. felirat szerepel.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x