Loading...
Különleges egységek

Haditengerészet

Az osztrák-magyar haditengerészet a Nagy Háború előestéjén a hatodik legerősebb volt a világon. A flotta fejlesztése az 1860-as évek végétől vett lendületet. A Monarchia nem nagyon rúghatott labdába az angol vagy a francia flotta mellett a világtengereken. Ugyanakkor az olasz egység létrejötte után saját partvidékét veszélyben érezte. A meccs leginkább az Adria fölötti uralomért bontakozott ki Olaszországgal. Az első összeütközésre hamarosan sor is került, ami az 1866-os háborúban a Monarchia győzelmével végződött a dalmát partvidéken Lissa szigeténél.

Ezt követően a két ország egymással versenyben igyekezett a folttáját fejleszteni. Lényegében egyensúlyban voltak, hol az egyik, hol a másik előzött egy-egy újabb hajóosztállyal. A Monarchia fejlesztéseinek csúcsa a Tegetthoff-osztályú négy csatahajó volt, amelyek tűzerőben megelőzték a korabeli olasz csatahajókat. De az olasz válasz sem maradt el. Gyakorlatilag ezzel egyidejűleg építették meg a monarchiás dreadnoughtokkal azonos erejű Dante Alighieri csatahajójukat.

A Nagy Háború tengeri hadviselésében az Adria mellékhadszintér maradt. Az antant megelégedett azzal, hogy a Monarchia egységeit tengerzárral blokád alá vonták. Így a Monarchia folttáját csak korlátozott célok elérésére lehetett igénybe venni. Ilyen volt például az olasz hadbalépés első napján az olasz partvidék katonai létesítményeinek és utánpótlási vonalainak a bombázása. Az Adrián kívülre csak a tengerzárat kijátszó tengeralattjárók tudtak kerülni. Erről itt olvashatunk néhány részletet.

A Monarchia haditengerészetét viszonylag kevés jelvény mutatja be, azok is jobbára a tengeralattjárókat ábrázolják. A fegyvernem általános jelvénye látható ebben a bejegyzésben. Érdekes módon a jelvényt nem a legkorszerűbb hajó képe díszíti, hanem egy korábban épített elavulófélben lévő típus, az Erzherzog-osztály egyik egysége. Csak összehasonlításként: ennek az osztálynak a fő tüzérsége 4 darab 24 cm-es hajóágyúval rendelkezett, míg a Tegetthoff osztály hajói 12 darab 30,5 cm-es hajóágyúval.

A bejegyzéshez mellékelt képeslapon is ennek a hajótípusnak a rajzát véltem felfedezni. A mellékelt fotó is az Erzherzog-osztály egyik hajóját mutatja. A lap egyben jelzi a kedves olvasók számára a közelgő ünnepet is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x