Gyerünk csak!
A gúnyjelvények többségét az ARKANZAS cég gyártotta, mint ezt is. Középponti alakja az ellenséget leckéztető magyar baka. Itt az orosz gyalogost hajítja ki éppen Galiciából. “Gyerünk csak!” Az ellenség ábrázolása persze karikatúraszerű. Nagy bajszával, szakállával, a szemére csúszott tányérsapkával. Láthatóan nem szívesen megy el, úgy kell kidobni. Lent a felirat mutatja, hogy Galiciában járunk.
Háttérképnek egy frontbarátkozást megörökítő jelenetet választottam. Nem azért, mintha a harcban kímélte volna egymást a két fél. Inkább azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ebben a háborúban a két náció nem táplált egymással szemben olyan személyes gyűlöletet, mint később. Az oroszok és magyarok kölcsönösen respektálták egymást. A frontbarátkozásnak ez a képe, de a sok korabeli leírás is ezt igazolja. Szerintem még a jelvényben is van egy kicsi ebből az érzésből. A kitessékelés mozdulata határozott, de nem durva. Majd látunk olyan gúnyjelvényt is, amelyen a leckéztetés kifejezetten brutális mozdulat. Ez itt inkább majdnem barátságos: “Na, ennyi volt, ideje menni!”