Dorna Vatra védelme
1916 őszén az összeomló román haderő megtámogatására az oroszok támadó hadműveletekbe fogtak a Keleti Kárpátokban. A hadműveletek a Tatár-hágótól az Ojtozi szorosig megindultak, de két fő támadási irányban különösen erősek voltak. Az egyik ilyen irány az Úz völgye volt, amelynek védelméről írtam már itt. A másik irány Bukovina déli csücske volt, Kirlibaba és Dorna Vatra vidéke. Itt az Aranyos Beszterce folyó völgyében haladva igyekeztek Magyarország területére betörni. 1916 őszén 1917 tavaszáig ez utóbbi támadási irányt a XI. hadtest zárta le. Ebben kapott helyet a 202. dandár, amely Dorna Vatra körül védekezett. A 202. dandárt a háború alatt 1915 tavaszán állították fel. Két ezrede a 306. és 307. honvéd gyalogezredek több honvéd kiegészítési kerületből vegyesen kaptak legénységet. A dandárt parancsnokáról Sávoly János ezredesről Sávoly-dandárnak is nevezték.
Dorna Vatra előterét és a XI. hadtest védelmi körzetét mutatja be a két mellékelt térkép, amit Vásárhelyi Gábor barátomtól kaptam. A részletesebb térkép a tüzérség elhelyezését mutatja be Dorna Vatra környékén. A térkép a frontvonal kijavítására tett gyalogsági támadás előkészületeit mutatja. Mint látható, az orosz támadás benyomta a frontvonalat, illetve egy ponton az összefüggő védelmi vonal megszakadt. Az itt végrehajtott támadással az orosz csapatokat a várostól néhány kilométerrel hátrább sikerült tolni, és a front vonalát kiegyenesítették. A támadást minden bizonnyal az ide beosztott 202. Sávoly dandár és a szomszéd Papp dandár hajtotta végre.
Ilyen, ehhez a művelethez hasonló akciók ismétlődtek végig a fronton 1916-17 telén. Az eseményeket vázlatosan ismertető Magyar Gyalogság kötet veszteségteljes állásharcról számol be. Az itt bevetett XI. hadtest november és december hónapokban 3000 fő véres veszteséget szenvedett. Az orosz támadásnak nem sikerült teret nyernie a frontáttörési kísérleteket sikerült megakadályozni.
A bejegyzésben a Dorna Vatra front jelvényét és a 202. gyalog dandár jelvényét mutatom be. A frontjelvény az Arkanzas cég tematikus sorozatának az egyik darabja. A dandár jelvényét Lőcsey Ferenc tervezte és cége a Fáklya Műipari Vállalat gyártotta.
[…] a díszítő motívum. A 306. honvéd gyalogezred tevékenységét már többször említettem (itt és itt). A 202. gyalogdandárba volt beosztva. Testvérezrede a 307. A dandárt a keleti fronton, […]