A Nagy Háború a mozgó hadviselésből hamar lövészárokharccá alakult át. A nagy, nyílt terpen végrehajtott rohamok a korábbi hadviselési szokások szerint a gyalogság sortüzével indultak, majd a támadó csapat megérkezésével közelharc alakult ki. Ebben a puskákra szerelt szuronyoké volt a főszerep: egyfajta lándzsaként lehetett alkalmazni a kézitusában. A puskára szerelt szurony alkalmatlan volt a lövészárkokban kialakuló közelharcban. Sem a támadók, sem a védők nem rendelkeztek elég hellyel ahhoz, hogy használják. Így a szurony hamar lekerült a puskáról és rohamkéssé alakult át.
A szúró fegyvereken kívül ütőfegyvereket is alkalmaztak. Ezeket minden fronton nagy tömegben rendszeresített minden harcoló fél. A buzogány-szerű harceszközök végeláthatatlan fokféleségben készültek. A Nagy Háborúval foglalkozó múzeumok is nagy repertoárt állítanak ki ezekből. Említettem már a 20. honvéd gyaloghadosztály buzogányát, a húszast. Ebben a bejegyzésben a buzogányé a főszerep, különféle példányok képeit láthatjuk.
Volt jelvény is, amelyen a buzogány megjelent. A 20. hadosztály szép doberdói jelvényét itt már bemutattam. Ebben a bejegyzésben szintén egy 20. hadosztályhoz kapcsolódó buzogányos jelvényt láthatunk. Ennek a címe „Megerősített 215. hadosztály”. Elsőre furcsa a név, hiszen a Monarchiának nem volt ilyen sorszámú hadosztálya. A jelvényen látható honvéd viszont egyértelműen mutatja a Monarchiás kötődést, a gyártóról nem is beszélve (Gurschner). A megoldás a német 215. hadosztály, amelynek a keretébe a 20. honvéd hadosztályt is beosztották 1916 őszén-telén. Ők voltak a megerősítés. A németekkel keverten az orosz fronton álltak a húszasok, amely ebben az időben inkább békés volt már.