Loading...
Fegyverzet

Albatros D III vadászrepülőgép

A háború előrehaladtával a légierő is nagy fejlődésen ment át. A korábbi évekhez képest 1916-ra már kifejezetten ellenséges repülő eszközök leküzdésére tervezett együléses vadászgépek is nagyobb számban jelentek meg az égbolton. A franciák és angolok mellett a Központi Hatalmak részéről a német mérnökök játszották ebben a főszerepet. Az Albatros D III volt az egyik nagyobb példányszámban gyártott német vadászgép. Fejlesztésére a francia vadászok mintájára került sor. Legnagyobb újítása az volt, hogy a kettős szárny kialakításban a felső szárny felületét megnövelték, az alsót csökkentették, ezzel csökkentve a légellenállást, javítva a repülőgép teljesítményét és nem utolsó sorban növelve a pilóta kilátását a pilótaülésből.

Ennek a típusnak a gyártási jogát a Monarchia is hamarosan megszerezte. Wiener Neustadtban kezdték meg a gyártást a német sorozatgyártást követően egy éven belül. A repülő csapatoknál 1917 májusától jelent meg ez a típus. Németországban 1918-ra befejezték a típus gyártását. A Monarchiában a háború végéig gyártották és összesen 526 példány készült. Az itt gyártott gépeken további fejlesztéseket hajtottak végre a szárnyakon és a légcsavarkúpon, amelyek javították a gép teljesítményét. Nagyobb teljesítményű Austro-Daimler motorokat szereltek a gépekbe, ami szintén növelte a repülési sebességet. Fegyverzete 2 darab előre tüzelő 8 mm-es Schwarzlose géppuska volt. A gép a Monarchia pilótái között nagy népszerűségnek örvendett.

A sapkajelvények között nagyon kevés olyat találunk, amely valamelyik konkrét géptípust ábrázolja. Ezek között is a legtöbb a háborút megelőző időszak inkább kísérleti, egyedi gépeit mutatják. Az egyetlen kivétel a Hansa Brandenburg C I-es, amelyről korábban írtam már itt. Ezért ehhez a bejegyzéshez inkább egy repülőszázad ritka és nagyon szép sapkajelvényét töltöttem fel.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x