A von Marno hegyi tarackos osztály harcai a Szentföldön

Első ránézésre igen talányos ez a jelvény. Pálmafák, arabeszkes oszlopok, félhold, meg valami egyiptomi kinézetű fej. A rövidítés se árul el sokat. Aztán, ha az ember kicsit elmerül a témában, sorra feloldódnak a talányok. A rövidítés például Gebrigs-Haubitz Division v. Marno-ból van. Vagyis a von Marno Hegyi Tarackos Osztály. Egy osztály két ütegből állott. Egy hegyi tüzér ezred tarackos osztálya két, egyenként négy löveggel felszerelt ütegből állt. Ezt egészítette ki az ezred szintjén még két hegyi ágyús üteg, az ezred másik osztálya. Kérdés, hogy itt miért nincsenek hegyi ágyúk, csak tarackok? Kérdés az is, hogy miért éppen hegyi tarackok, miért nem “normál” tarackok, ágyúk kerültek alkalmazásra a képen látható sivatagi terepen?

A v. Marno Hegyi Tarackos Osztály történetéből részletek (sajnos eléggé esetlegesen, nem átfogó jelleggel) magyar nyelven a Magyar tüzérben olvashatók. Német nyelvű forrásokból viszont ismert az egész történet. Ez röviden a következő. Törökország hadi felszerelés tekintetben minden képzeletet fölülmúlóan elmaradott volt. Saját löveggyártása nem volt, német és osztrák-magyar lövegekkel volt felszerelve nagyon kisszámú tüzérsége. Ezért Enver pasa már a török hadbalépéskor sürgősen erősítést kért a szövetségesektől. Bizonyos okok miatt a Monarchiát preferálta a németekkel szemben. Így Gallipolinál már egy osztrák-magyar 24 cm-es nehéztarackos üteg alkotta a török nehéztüzérséget (igaz bevetésére már csak az utolsó napokban, a brit állások kiürítése előtt került sor). Ez az üteg később Szmirna városát és kikötőjét védelmezte. A von Marno tüzérosztályt ez alatt állították fel, mégpedig a 4-es budapsti és a 6-os kassai hegyi tüzér ezred egy-egy tarackos ütegéből. A személyi állomány döntő többsége magyar nemzetiségű volt. Elnézést mindenkitől, akit ez zavar, de szerintem ez nem volt véletlen. Derék uralkodónk az elvonulás előtt tartott dísz-szemlén azt találta mondani: “Na, die sehen wir nimmer!” – “Ezeket sem lájuk soha többet!” Vagyis, eleve veszteséglistára tették az egységet. Ehhez képest derekasan küzdöttek, fennmaradtak, bár súlyos veszteségeket szenvedtek, sokan hazatértek. Megérkezésük után rögtön a második Szuez elleni török támadásban vetették be őket. A támadás nem sikerült, de az osztálynak kiemelkedő szerepe volta abban, hogy az ellentámadó briteket távol tartották a visszavonuló török gyalogságtól. Ez után hosszabb ideig Gaza környékén állomásoztak, ahol szórványos brit támadások kivédésében szereztek érdemeket. Veszteségeik is voltak.

A Gaza melletti elhárító harcok során érte a legnagyobb veszteség a tarackos osztályt. Röviddel az első brit támadás előtt von Marno őrnagyot átvezényelték az olasz frontra, és a vezetéssel Wladislaus Anton Ritter von Truszkowski századost bízták meg, aki addig a 6-os kassai üteg parancsnoka volt. 1917 márciusában az addig jobbára csak a szuezi övezet védelmével megbízott brit csapatok támadásba lendültek. Az osztály március 18-án foglalta el állásait Gáza előterében. A tűzvezetési pont a Gáza fölött lévő domb az Ali Muntar tetején volt. Március 26-án a britek lerohanták a hegy lábánál elhelyezett 2/6-os üteget és feljutottak a dombtetőn fekvő parancsnoki állásba. Von Truszkowski az ott vívott közelharcban hősi halált halt. Éjjel az áttekinthetetlen helyzet miatt a britek visszahúzódtak. A zsákmányolt lövegeket sem vitték magukkal. Így az üteg maradék legénysége az éj folyamán azokat visszaszerezte. Másnap a briteket a dombról is leszorították, így az ott elesett bajtársak holttesteit is elszállították. Őket Gáza város területén temették el. Truszkowski holttestét később exhumálták és Jeruzsálemben katonai tiszteletadással egy francia kolostor kriptájában temették el.

A brit nyomás elől aztán Palesztínába kellett az osztálynak visszavonulnia. Az 1918 őszi offenzívában a britek áttörték a frontot, majd a visszaáramló csapatokat megtizedelték (egyebek mellett alacsonytámadó repülőgépekkel). Ebben a visszavonulásban (özönlésben) érte a legsúlyosabb veszteség az egységet, amikor egy hegyi szorosban a lövegek egy része szakadékba zuhant. Az osztrák-magyar katonai kontingens a háború végeztével visszajutott az anyaországba, pontosabban a Monarchia területén létrejött utódállamokba.

A jelvényt szemmel láthatóan az 1916-os kivonulásra, vagy időben ahhoz közel készítették. Erre utalnak a két oldal oszlopai, az egyiptomi fej fölül, illetve a piramisok jobb oldalon. Ezek a szuezi támadás célját szimbolizáló motívumok.