Csaták

A 36. tarackos üteg Törökországban

A Monarchia korlátozott mértékben, de igyekezett segítséget nyújtani Törökország háborús erőfeszítéseihez. Ez a segítség elsősorban tüzér ütegek átvezénylését jelentette. A von Marno hegyi tarackos osztály tevékenységéről volt már szó itt. Egy másik egység a 36. tarackos üteg az Égei-tenger partvidékén működött. Előbb a Gallipoli félsziget védelmében, 1916-ban Szmirna (Izmir) városa előtti tengeröböl felügyeletében. Az utóbbi állomáshelyhez tartozik egy esemény, amelyet jelvényen is megörökítettek.

Az üteg feladata az öböl lezárása volt az antant hajók elől, illetve egy potenciális partraszállás megakadályozása. Ilyesmit a térségben működő antant egységek (elsősorban brit erők) nem terveztek, de ők is igyekeztek nyomás alatt tartani, lekötni a török haderőt ezen a fronton is. Ezért az öböl egyik kis szigetét, a Chustan szigetet megszállták, ahol rádió lehallgató állomást telepítettek. A sziget ellátását kisebb járőrhajókkal oldották meg.

1916 május 13-án éjjel az üteg figyelői felfedezték a sziget mellett elhaladó brit M 30 jelzésű járőrhajót, amelyet tűz alá vettek. A jól fekvő sorozatok több találatot is elértek a hajón. Az egyik gránát a kazánt találta el és tüzet okozott. A hajó leállt és ez megkönnyítette a tüzérek dolgát. Az álló, sötétben lánggal égő hajó könnyű célpont volt. További találatok súlyosan megrongálták az egységet, amelyet a legénység később elhagyott. A megfeneklett roncsot a britek később felrobbantották.

Az osztrák-magyar tüzérek természetesen nagyon büszkék voltak erre a sikerre. A jelvény is ezért készült. Az esemény, illetve a tüzérek tevékenysége persze inkább a lelkesítő hatás miatt volt érdekes, fordulatot nem hozhatott még ezen a frontszakaszon sem. Igaz, a britek ezt követően kiürítették a Chustan szigetet, amit a törökök nyomban el is foglaltak. A 36. tarackos üteget később kivonták innen és a román frontra küldték. Az üteg 15 cm-es nehéz tarackokkal volt felszerelve. A fotón az elsüllyesztett SMS M 30 látható.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x