Iskolajelvények

Budapesti Érseki Katolikus Gimnázium

Végre, megint egy olyan iskola került terítékre, amelyről sok és részletes információ áll rendelkezésre (itt). Dióhéjban összefoglalva a következőket érdemes tudni.

Az iskola Budapest 2. kerültében volt, épületében ma a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium működik. A katolikus iskolát Sebők Imre esztergomi egyházmegyés pap hozta létre fiú tanulók számára 1903-ban. Adakozásból és egyházi segítséggel egy rózsadombi telken előbb a konviktus (nevelőintézet épülete épült fel 1908-ban. Az 1906-ban Kassán újratemetett II. Rákóczi Ferenc nevét vette fel az intézmény. A diákok kezdetben külső oktatási intézményekben tanultak, majd 1907-től az oktatás elkezdődött ebben az intézményben is. 1909-től állami finanszírozásban is részesülő főgimnázium lett. A gimnázium épülete 1909-ben készült el. Az Érseki Főgimnázium 1948-ig működött egyházi kezelésben. Ekkor a nevelőintézettel együtt államosították.

Kivételesen az iskola jelvényéről is bőséggel áll rendelkezésre információ. A gimnázium és kollégium közös címerét Langhammer Béla tervezte 1930-ban. Az „et proficiebat” Lukács evangéliumából vett szövegrész: (Jézus) növekedett (bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt). A mondat felett ábrázolt épülethármas az iskola, kollégium és a szomszédos telken álló templom épület. 1934-től szerepel a jelvényen az RK (Rákóczi Kollégium) és ÉG (Érseki Gimnázium) rövidítés.

A bejegyzésben látható régi képeslap az internátust és mögötte a gimnázium épületét mutatja. A jelenkori fotón is ez a két, egybeépített épület látható, a mai Rákóczi Gimnázium. Az épületkettős előtt, a régi képen az épületek előtti üres telken épült fel Árkay Aladár tervei alapján az épületegyüttes temploma a Krisztus Király templom 1926-ban.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x