Körutazás a Monarchiában

Trencsén

A város ősi település. Első írásos említése 1111-ből való. Vára minden bizonnyal állott már ekkor. A cseh királyok és morva grófok betöréseivel szemben többször is helytállt ebben az időszakban. Később Csák Máté birtokközpontjaként vált hírhedté. Mai szlovák értelmezés szerint Csák Máté, a kiskirály, az első központi hatalomtól függetlenedő szlovák állam kezdemény feje volt. Csák Máté nem volt szlovák. Ő a közép-magyarországi Fejér megyéből származó Csák nemzetség tagja volt. De birtokai valóban zömmel szlovákok lakta területekre terjedt ki. Vélhetőleg a kiskirálykodásával sem a szlovák jobbágyainak akart imponálni.

A Vág folyó mellett magasodó domb tetején álló nagy kiterjedésű vár alapjai még ebből az időszakból származnak. Mai falai ugyanakkor a sok ostrom miatt sokkal újabbak. Legutóbb 1790-ben égett le. Ekkor sajnos a teljes középkori vár megsemmisült. Csak régi metszetek ábrázolásai mutatják a vár korábbi képét. A várat az Észak-Magyarországon berendezkedő csehszlovák állam a régi Morva Birodalom maradványának tekintette. Ezért az 1920-as években a romot újjáépítették. Ma a rekonstruált vár a régi fényében áll a város feletti dombon.

A bejegyzéshez mellékelt két kép mutatja a vár két eltérő állapotát. Az a legérdekesebb, hogy már a Monarchia korában kiadott egyik képeslap is a rekonstruált várat ábrázolta. Ugyanígy, a város házi ezredének szánt sapkajelvényen is a romlatlan vár képe látható. A 71-es gyalogezred jelvényének előterében egy kozák lovast szuronnyal ledöfő baka harcol. Láthatóan a családját védi. Háta mögött a felesége és gyermekei bújnak össze. Ugyanígy persze a háttérben álló várat is védi a betörő oroszokkal szemben. A 71-es gyalogezred volt a város házi ezrede.

Subscribe
Visszajelzés
guest
2 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
trackback
2 éve

[…] 71. ezredről általános ismertetést egy korábbi bejegyzésben lehet olvasni itt. Ugyanitt látható az ezred egyik sapkajelvénye. Az újabb bejegyzésben most az ezred zászló […]

trackback
2 éve

[…] 71. ezredről általános ismertetést egy korábbi bejegyzésben lehet olvasni itt. Ugyanitt látható az ezred egyik sapkajelvénye. Az újabb bejegyzésben most az ezred zászló […]

2
0
Would love your thoughts, please comment.x