Viselési fotók

67. Gyalogezred jelvénye a zubbony bal oldalán

A sapkajelvények hamar népszerűvé váltak a csapatoknál. Már 1915-ben is voltak esetek, amikor a parancsnokok maguk rendeltek meg és osztottak szét a legénység között sapkajelvényeket. Így például a 7. huszárezrednél. De a jelvényeket a tisztek maguk is szivesen viselték. Kifejezte a csapaton belüli összetratozást. Károly trónörökös frontlátogatásai alkalmával mindig a látogatott csapat jelvényét tűzte a csákójára. Innentől kezdve már semmi komoly akadálya nem lehetett annak, hogy a tisztek is feltegyék a jelvényt.

A jelvényeknek ugyanakkor nem hivatalosan a tábori sapkán, annak is a bal oldalán volt a helyük (ahová korábban és a háború alatt is a hivatalos ékítményt, a tölgylombot tűzték). A zubbonyon viselt jelvény már nagyon alakiatlannak számított. Ennek ellenére, teljesen szabálytalanul, sőt mondhatni “lázadó, fokozottan fegyelmezetlen” módon ez az alezredes a zubbony bal oldalán, a kitüntetések helyén viseli a jelvényt. Ráadásul a kitüntetések szalagsávjaival együtt. Nem túl gyakran látni ilyet, főleg nem főtiszteknél.

Kiváncsi lennék rá, hogy ki ez a rebellis alezredes? Hátha tudnak az oldal olvasói segíteni nekem az azonosításban! A jelvényt 1917-ben készítették, ahogyan ez a jelvényről írt bejegyzés alapján megállapíthatjuk. Tehát a kép 1917-ben vagy később készült (van a szalagsávok között Károly Csapatkereszt is, tehát mindenképpen erre az időszakra tehető a kép készítésének időpontja).

Subscribe
Visszajelzés
guest
2 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Markgraf
4 éve

Az első kitüntetés Lipót-rendnek tűnik. A sema szerint viszont 1917-18-ban csak az ezredparancsnoknak volt Lipótja a 67-eseknél, de ő természetesen ezredes volt.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x