40. nehéz tarackos üteg

A tüzérség fejlesztése az egész Nagy Háború idején folyamatosan zajlott. A tüzér egységek, az alkalmazott lövegek száma, a tűzerő állandóan emelkedett. Ennek megfelelően a tüzérség szervezete is fejlődött. Alapvetően háromféle tüzér egységet szerveztek. Tábori ágyús, tarackos és nehéz tüzér egységeket. Ezek egymástól főként a löveganyagban tértek el, és ehhez kapcsolódóan persze abban is, hogy milyen célpontokat, milyen körülmények között voltak képesek leküzdeni. Az ágyúk alapvetően lapos röppályán, viszonylag közeli célpontok ellen voltak alkalmazhatók. A tarackok ezzel szemben nagyobb lövedékeket meredek röppályán lőttek ki. Erődített helyek leküzdésére voltak alkalmasak, illetve hegyi terepen, a terepemelkedések fölött átlőve tudtak működni. A nehéztüzérség lövegeinek nagyobb része ugyanaz a 15 cm-es tarack volt, mint a tarackos ezredeké. Kiegészítésül kaptak néhány nagyobb űrméretű löveget. Esetenként a korábban rendszeresített, korszerűtlen nagy kaliberű löveganyagot használták.

A fejlesztések, átszervezések miatt a tüzér ezredeknek folyamatosan változott az állománya, beosztása sőt az elnevezése, sorszámozása is. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a rendszeresen változó összetételű egységeken belül az összetartás nehezebbé vált, mint például a gyalogos egységeknél. Én erre vezetem vissza, hogy sokkal kevesebb tüzér sapkajelvénnyel lehet találkozni, mint gyalogossal. Zavaró volt, illetve a most kutakodó érdeklődőt félrevezetheti, hogy az átvezénylések miatt még a KuK közös, Landwehr és Honvéd seregtestek közötti elkülönítés sem valósult meg minden esetben. Például a Honvéd egységek tüzérségének szervezése éppen csak elkezdődött a nagy Háború kezdetéig. Tarackos és nehéz tüzér egységei egyáltalán nem voltak. Így átvezénylésekkel kellett a honvéd hadosztályokat megfelelő tüzérséggel ellátni. Így aztán egyáltalán nem érvényesült a magyar (horvát) vezényleti nyelv például ezeknél az egységeknél. A személyzet is többnyire teljesen vegyes volt.

Minderről azért adtam tájékoztatást, mert nemrégiben hozzám került a 40. nehéz tüzér ezred egyik tisztjének a fotóanyaga. Ő maga horvát nemzetiségű volt és a képein szereplő tiszttársai is zömmel horvátok vagy németek voltak. Ugyanakkor a 40. honvéd gyaloghadosztály, amelyhez ezt az ezredet szervezték, gyakorlatilag színmagyar ezredekből állott. 1916-ig a legnevezetesebb harcait a jelvényen is felsorolt helyeken vívta. A 40. hadosztály keretébe 1916 nyarán került, és ekkor a Bukovinát újra elfoglaló oroszok elleni védekezésben vettek részt a Kárpátokban. A birtokomba került képanyag is ebből az időszakból származik, a Kirlibaba környéki harcokból.

A nyitó kép akár a jelvény ihletője is lehetett: behavazott löveg téli erdei tájban. A második fotó a tarack jellegzetes használatát mutatja be, a meredek röppályán tüzelő löveget. A kép 1916 augusztusában készült Kirlibaba környékén. A harmadik kép egy viselési fotó. Sajnos, nem a tüzér jelvény van Gleispash hadnagy sapkáján, hanem a 40. gyalogos hadosztályé. Lehet, hogy a tüzér jelvény csak később készült el.