Loading...
Sapkajelvényes lapok

3. hadosztály

Ennek a bejegyzésnek a fő témája egy érdekes tábori levelező lap. Ezen nagybetűvel értesítik a címzettet, hogy a szeretett fiú, férj egységének postai irányító száma megváltozik. „Ab heute”,vagyis aznaptól a 403-as tábori postafiókhoz kell küldeni a leveleket.

Tudni kell, hogy a kiterjedt frontvonalakon nagyon sok körzeti tábori postahivatal működött. Mindegyik egy-egy saját sorszámmal rendelkezett. Összesen 650 ilyen sorszámról tudunk, de voltak egyéb postahivatalok is, főleg a nagyobb közigazgatási központokban. A postaszolgálat is követte a hadviselő katonákat, ezért nem a civil postaszolgálatot használták, hanem a fronttal együtt mozgó postahivatalokat. A postafiókok tehát nem a csapategységekhez voltak rendelve, hanem frontszakaszokhoz. Ha tehát egyik-másik egységet átvezényelték egy másik frontszakaszra, a levelezésben illetékes postafiók változott, így változott a levelekre írt irányítószám is.

A harmadik gyaloghadosztály tábori levelezőlapját látjuk az előre nyomtatott értesítéssel. A lapot 1916 szeptember 20-án adták fel, még a régi 64. számú postahivatalból. Tudni lehet, hogy a 3. hadosztályt ekkor a dél-tiroli frontról (Trientben volt a parancsnokság) Sebastiano környékére vezényelték át. A rendelkezésre álló információk alapján a 403-as postafiók 1916 októberétől 1918 júliusáig működött, és kifejezetten a 3. hadosztály csapatai számára állították fel.

Az érdekes lap mellé a hadosztály szép jelvényét mellékelem. Ezen a középpontban a gyopár áll, hiszen az egység a „gyopárhadosztály” nevet viselte.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x