1918 június
Ebben a hónapban a Monarchia számára a régen tervezett utolsó nagy olaszországi offenzíva volt a legfontosabb esemény. Beleadtak apait, anyait, a legjobb hadosztályok, kipróbált legénység támadt. Korabeli adatok, utólagos elemzések viszont azt mutatták, hogy a tapasztalt zászlóaljak legénysége gyakorlatilag éhezett, fizikailag leromlott állapotban volt. Nem volt a teljesítőképességük olyan, mint akár csak egy fél évvel korábban. Azt is szokás a kudarc okaként említeni, hogy a hadvezetés belső vitái miatt a haditerv nem volt megfelelő. A csak papíron ütőképes erőket szétszórtan, a szükséges erőkoncentrációt mellőzve vetették be.
A június 15-én kezdődő offenzíva a Piave középső folyásánál ért el némi eredményt. A folyó túlpartján fekvő stratégiai pont, a Montello hegy java része az ott támadó négy hadosztály birtokába került. Északabbra, valamint a hegy lábánál délre az elkeseredett támadások nem vezettek sikerre. A 17. hadosztály ezredei, a Doberdó hősei Nervesa településen utcai harcokat vívtak, de nem tudták az olasz védőket teljesen kiszorítani onnan. A 31. és 13. hadosztályok viszont sikeresen feljutottak a Montello gerincére, ahol a támadás továbbviteléhez erősítésként megérkezett a 32. hadosztály is.
A Piave átkelések a folyó alsó szakaszán néhány helyen sikerrel jártak ugyan, de az átkelést segítő pontonhidakat az áradó folyó elsodorta, az ellenséges tüzérség és légierő pedig hatékonyan rombolta. Másutt nem sikerült ezért tartósan hídfőt kialakítani. Északon, Tirolban a támadás már az első napon elakadt. Az olaszok, britek hatásos elhárító tüzében a hegyek közti völgyekben hatalmas veszteségeket szenvedtek a támadók. A tüzérségi támpontok ellen indított támadások, pl. a Mt. Grappa ellen szintén eredménytelenek maradtak.
A támadási irányokat jól lefedő tüzérségi elhárítás hatásos működését sokan árulással, a támadási tervek kiszivárogtatásával magyarázták. Én ezt nem hiszem. Hegyi terepen a támadási irányok könnyen kiszámíthatók. Az antant anyagi fölénye pedig, ami tüzérségi eszközökben is megmutatkozott, lehetővé tette, hogy minden lehetséges támadási irányt lezárjanak. A Piave mentén erre kevésbé volt lehetőség, hiszen ott lényegében minden támadó hadosztály terepszakaszán próbálkoztak az átkeléssel, ami sikerült is. Ezen a részen tehát a már felépült ponton hidakat utólag támadták és rombolták a védők, ahol rátaláltak. A hadtörténeti irások kiemelik a Piave hirtelen jött áradását is, ami szintén nagyban nehezítette az átkelést.
A 15-i támadás tehát csak a Montellón vezetett jelentős eredményre. De az itt kialakított hídfőt sem sikerült kiszélesíteni, így a Monarchia hadvezetése néhány nappal később az itt átkelt csapatokat is visszarendelte a kiindulási állásokba. A nyitókép feltehetőleg az offenzíva első napjaiban készült, a folyamátkelést mutatja. A második becsatolt fotó viszont már a visszavonulástól demoralizált csapatot ábrázol a Piave töltése mögötti fedezékben. A térkép a Piave középső szakaszát mutatja a támadás időpontjában. Látható a Montellón elért betörés, és délen Nervesa település, ahol a 17. hadosztály harcolt.
A bejegyzéshez csatolt jelvény a 13. Lövész hadosztály szép jelvénye. Ezen a csapatok védőszentje a rohamozó gyalogost vezeti az átkelést biztosító ponton hídra és utána fel a Montellóra. A hadosztály osztrák ezredei, az 1. 14. 24. és 25. lövész ezredek válogatott csapatok voltak, de elért eredményeik nem fordították meg a hadművelet sorsát.
