1915 december Rarancze

Már a novemberi hadinapló is arról számolt be, hogy az 1915 május-júniusában megvert orosz hadsereg az ősz folyamán újra rendezni tudta sorait, és egyre fokozódó ellenállást tanúsított az üldöző német és osztrák-magyar csapatokkal szemben. Ez a folyamat a tél folyamán tovább tartott. Olyannyira, hogy decemberben egy komolyabb offenzívát is tudott indítani az orosz hadsereg Bukovinában. A támadás elsődleges célja a frontvonalhoz közel eső Czernowitz elfoglalása, potenciálisan egész Bukovina ismételt megszállása volt. Siker esetén északabbra, Kelet-Galiciában is támadásra készült az orosz haderő. A támadás tervét a Központi Hatalmak idejekorán megismerték és a fő támadási irányokban a védelmet megerősítették. Ekkor telepítettek először lángszórókat a védelmi állásokba és jelentős nehéztüzérség is érkezett erősítésként.

December 27-én kezdődött az orosz támadás. Az orosz 9. hadsereg Lecsicki tábornok irányításával az osztrák-magyar 7. hadsereg állásait támadta. Leginkább a XI. hadtest volt kitéve a támadásnak, amely a Czernowitzot észak-keletről övező dombokon volt állásban 1915 decemberében. Az orosz támadás itt, Toporoutz és Rarancze települések környékén volt a legerősebb. A 42. és 51. hadosztályok valamint a Papp dandár csak nagy áldozatokkal volt képes a támadást feltartóztatni. A támadás főirányába a hadvezetés Galíciából csoportosított át további erőket. Ezek között volt a 40. honvéd hadosztály.

1916 január 8-tól kezdve az orosz támadás már csak Bukovinában folytatódott újult erővel, Rarancze környékén. A 40. hadosztály itt a 42-esek arcvonalszakaszát vették át január 9-én. A  mellékelt térképen jól látható Czernowitztől észak-keletre a két település, amelyek határában, a kép jobb felső sarkában húzódott az 51. és a 40. hadosztály állása. A harcok folyamán leginkább az ellenség összevont tüzérségének a tűzcsapásai okoztak sok veszteséget. Január 11-én a tüzérségi előkészítést követően 6 orosz ezred mindössze 4 km-es sávban ismét tömegtámadást hajtott végre Rarancze körzetében. Az előretörő orosz csapatok teljesen felmorzsolódtak a védelem tüzében. A 40. hadosztály óriási áldozatok árán, sokszor közelharcban tudta csak megvédeni állásait az orosz betörésektől.

A 40. hadosztályban ekkor már rendszeresítették a fokost. Ez a középkorból származó hosszú nyelű balta a lövészárkokban a közelharc legfontosabb eszközévé vált ekkor. A 40. hadosztály ezredei mind használták, olyannyira, hogy jelvényeiken is általában látható ez az eszköz. A hadosztály beceneve pedig „Fokos-hadosztály” lett. Ennek a harceszköznek is bőven jutott munka a január 11-i támadás elhárításában.

Január 19-én az orosz csapatok még egy utolsó elkeseredett rohamot intéztek a Czernowitz fölötti dombok megszerzésére. A támadás ismét a dombvonulat szegélyét védő 40. honvéd hadosztályt érte. A korábbi ütközet lefolyása megismétlődött. A tüzérség által megtizedelt támadók az elért védelmi vonalakban védekező honvédekkel közelharcot vívtak. A vonalakat nem tudták most sem megszállni. A hadosztály vesztesége csak ezen az egyetlen csatanapon közel 500 fő halott és 1400 fő sebesült volt. A sikeres védelem eseményét a háború menetéről beszámoló naponként megjelenő Höfer-jelentés is részletesen taglalta. A 19. és 306. honvéd gyalogezredek hadsereg főparancsnoki dicséretben is részesültek. A legénységből négyen kaptak első osztályú vitézségi érmet. A 19. honvéd gyalogezred parancsnoka Sréter István ezredes a katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét nyerte el.

A bukovinai offenzíva elhárításában szerepet kapó fokos több jelvényen is megjelenik. A hadosztály jelvénye a nyitó képen látható. A 6. és a 19. honvéd gyalogezredek sapkajelvényein is megjelenik ez a fegyver. A bejegyzéshez mellékelt jelvény képen a 19. honvéd ezred győzelmes harcainak felsorolásában olvashatjuk Rarancze nevét is.