Ungvári Görög Katolikus Leánylíceum
1902-ben alapították. Kezdetben árvaház és iskola volt, majd a görög katolikus egyház leánylíceuma és tanítóképző intézete lett. Az egyházhoz tartozó apácák működtették, bentlakásos iskola volt. 1945-ben a Kárpátalját megszálló szovjetek feloszlatták az iskolát. Később általános iskola majd pedagógus továbbképző intézet működött az épületben. 1938-tól 1944-ig volt az iskola magyar közigazgatás alatt.
- Mint minden középiskolának az ungvári líceumnak is szép zománcos sapkajelvénye volt. Érdekessége a kétnyelvű felirat. Ilyennel eddig csak a Kárpátalján működő iskolák esetében találkoztam. Tekintve hogy a magyar fenntartói jelenlét csak hat iskolaévre terjedt ki, igencsak ritka jelvényről van szó.
Az eredeti épületet többször átalakították. Ma már csak tömegében ismerhető fel. A Voloshyna utca (korábbi Rákóczi utca) 34 alatt található. Volosin Ágoston görög katolikus kanonok volt, az iskola igazgatója, és a rövid ideig működő ruszin állam kormányfője (1938 november-1939 március).