Tábori pilóta jelvény 1913

Széplaki Gábor rég várt újabb bejegyzése:

Az 1800-as évek végi gyors és átfogó technikai fejlődés a levegő meghódítására tett erőfeszítéseket is felgyorsította. Habár a léggömbök már a kor nagy hadseregeiben nagy jelentőséggel bírtak leginkább a tüzérségi felderítés területén, az Osztrák- Magyar Monarchia az új légi technikák és technológiák bevezetése terén csak kullogott más vezető nagyhatalmak mögött. A szó szoros értelmében földhözragadt módon a ballonokra egyszerű vásári mutatványként, vidámparkba való játékszerként gondolt, a levegőnél nehezebb eszközök repülését, valamint ezek katonai szempontból történő felhasználását pedig említésre érdemesnek sem tartotta. 1906-tól megszaporodtak és felgyorsultak a polgári keretek közt történő repüléssel összefüggő próbálkozások. A kor úttörői számos szerkezetet építettek és próbáltak ki a Monarchiában, ezzel óriási tudást és tapasztalatot gyűjtöttek. Osztrák részről ebben Wiener-Neustadt bírt vezető szereppel, ahol az Austro-Daimler cég is működött – melynek konstruktőre akkoriban Ferdinand Porsche volt, aki számos korai repülő eszközhöz tervezett motort. Magyar részről pedig Rákosmezőn volt az aviatikusok legfőbb bázisa.

A fordulópontot Franz Conrad von Hözendorf vezérkari főnöki kinevezése jelentette, aki felismerte a repülő eszközök katonai alkalmazásának jelentőségét. Intézkedéseivel elősegítette, hogy az addigi külső szemlélőből aktív felhasználója legyen a hadsereg a kor eme modern eszközének. A vezérkari főnök támogatta és szorosan együtt is működött a civil repülés képviselőivel, ezzel párhuzamosan elősegítve és felgyorsítva a katonai repülés fejlődését.

1901-ben létrejött a Wiener Aero-Club, mely 1908-ban Österreichischer Aero-Club-ra módosította nevét. 1910-től a párizsi székhelyű Fédération Aéronautique Internationale (FAI) előírásainak megfelelő, szervezett pilótaképzést folytatott és pilóta igazolványokat állított ki a sikeres vizsga után. A vizsga: minimum három, öt kilométer távolságú körpályás egyéni repülés, valamint a landolást követően meghatározott leszállási ponttól százötven méteren belül történő megállás. Mivel kezdetben a hadseregnek nem volt meg a kellő háttere, az első katonai pilóták képzése az Osztrák Aero Club égisze alatt történt.

1910. szeptember 15-én Conrad von Hözendorf meglátogatta a bécsújhelyi Austro-Daimler üzemet és annak repterét, ahol utasként részt vett egy rövid repülésen. A pozitív személyes élmény hatására előterjesztést tett a Hadügyminisztériumnak négyszáz pilóta kiképzésének támogatására és kétszáz repülőgép beszerzésére a hadsereg részére. Ez akkor még elutasításra került, de elvetette a magját az új születendő fegyvernemnek, mivel a minisztérium megkezdte a kidolgozását a tábori pilóta képzés szigorúbb feltételeinek. A hadseregben alkalmazható repülő eszközök technikai paramétereit is rögzítették.

1912-ben a balkáni válság kirobbanásakor elérkezett az idő, hogy a katonai repülés megkapja a neki járó figyelmet és támogatást. A legfontosabb intézkedés a tábori pilóta képzés felgyorsítása volt. Ez kezdetben a wiener-neustadti és a görzti reptereken folyt, de ezzel párhuzamosan fejlesztették a fővárostól keletre található Fischamend reptér infrastruktúráját is. A pilótanövendékek a gyakorlati képzés mellett, gépjárművezetésből, járműszerelésből, repüléselméletből, légi megfigyelésből, valamint egyéb katonai tantárgyakból is oktatásban részesültek.

1909 és 12 között folytatólagosan átszervezések történtek, melynek keretén belül a ballonos légi megfigyelőket az erődtüzérek, a repülőket pedig egy szállítódandár kötelékébe helyezték K.u.K Luftschifferabteilung (léghajó különítmény) néven. Az egység parancsnokságát a horvát nemzetiségű, Emil Uzalec mérnökkari főhadnagy vette át. Ekkor az egység 16 pilótával, 12 db különféle gyártmányú repülőgéppel, valamint néhány szakképzett műszaki szakemberrel rendelkezett. A főhadnagy a kinevezését követően letette a polgári pilótavizsgát, majd később a tábori pilóta kiképzést is sikeresen abszolválta. 1913-tól a katonai pilótaképzés és a fegyvernem fejlődése felgyorsult. A képzés már négy kiépített és folyamatosan fejlesztett reptéren folyt, Görz és Wiener-Neustadt mellett Fischamend és Újvidék is bekapcsolódott a projekt végrehajtásába. 1913 végére Przemyslben és Szarajevoban is repülőbázis került kialakításra.

A háborúba történő belépést közvetlen megelőzően a monarchia 97 tiszti állományú pilótával rendelkezett, ezzel szemben Németrország közel 500 képzett katonai pilótával és megfigyelővel nézett az első világégés elé. Uzalec szorgalmazta, hogy az altiszti és legénységi állományú katonák is részesülhessenek tábori pilóta és megfigyelő képzésben, de ezt csak akkor engedélyezték, amikor a háború első évében fény derült a szakképzett repülőszemélyzet égető hiányára.

Az uralkodó 1912. szeptember 11-én kelt legfelsőbb elhatározásával a tábori pilóták részére kitüntető jelvény viselését rendszeresítette. Ez a közös hadsereg közlönyének 2/1913. számában, 1913. január 4-i körrendelet 13. §-ának 2218-as pontjában jelent meg. Ezzel szemben Magyarországon a honvédség 33. számú 1913.június 28-i Rendeleti közlöny 45642/7 számú körrendeletében vált hivatalossá a jelvény.

A jelvény alakja és kivitele is egészen rendhagyó a korábbiakban taglalt ügyességi kitüntetésekhez képest, ezzel is jelezve azt, hogy egy sokkal nehezebb és igencsak különleges jártasságot tudhat magáénak büszke viselője. Abban is különbözik a korábbi cikkekben bemutatott ügyességi jelvényektől, hogy állománykategóriától, beosztástól és rendfokozattól függetlenül minden tábori pilóta azonos kivitelű jelvényt kapott.

A jelvény anyaga, aranyozott és zománcozott tombak. Ovális alakú sötétzöld zománcozású babérkoszorúval övezett, ami egy szintén tombakból készült kiterjesztett szárnyú sasmadarat foglal keretbe. A sas a szárnyainál szegeccsel van rögzítve a koszorúhoz. A babérágak alsó részét egy fehérre zománcozott pajzs fogja össze, melyen az uralkodó nevének kezdőbetűi (FJI – I. Ferenc József) olvashatók piros zománcozással. A jelvény tetejét a császári korona zománcozott alakja zárja. Hátoldalán függőleges állású tűvel rögzíthető az egyenruha jobb mellzsebének közepére. Mivel a jelvény hátoldalán a rögzítésre szolgáló tű sok esetben letörött, ezért számos alkalommal cserélték ki a sérült tűt egymással szembe néző kampókra.

A jelvény gyártója a bécsi Zimbler cég, mely rugós zárral szerelt tokokat is gyártott a jelvényhez. Ezek élénkvörös szövet bevonatán arany dombornyomott a császári címer található. A tok mérete: 97x84x27 mm. A fedél belső része fehér selyemmel bélelt, melyen a gyártó arannyal nyomott logója található. A tok alsó részben belül, jelvényt a rögzítő tű részére függőleges bevágás található, melybe a jelvény tökéletesen rögzíthető a tokban.

A tábori pilóta jelvényt a Hadügyminisztérium ítélte oda a képzésen részt vett és sikeres vizsgát tett pilótáknak. 1915-től ezen felül 10 ellenség feletti, sikeresen végrehajtott bevetést is igazolni kellett a kiérdemléshez. A tábori pilóták kinevezése, valamint a jelvény odaítélése megjelent a közlöny személyi ügyek rovatában, illetve a légjáró csapatok parancsaiban. A cím és a jelvény megszerzéséről központilag nem állítottak ki szabványos dokumentumot, csak repülőegységenként fordulhatott elő valamilyen kísérő igazolvány kiállítása.

1916-tól a tábori pilóta jelvényt ideiglenesen csak egy évre ítélték oda utólag. Amennyiben a tábori pilóta az előző 365 napra vonatkozóan összesen 10 ellenség feletti bevetést tudott igazolni, akkor további egy esztendőre kiérdemelte a jelvény viselésének jogát. Amennyiben ezt nem tudta határidőre igazolni, úgy a jelvényét a hivatalos szolgálati csatornákon keresztül vissza kellett szolgáltatnia a kincstárnak.

A jelvényt véglegesen is oda lehetett ítélni a következő esetekben:

• A tábori pilóta képzését 1913. december 31 előtt fejezte be
• A jogosult négy éven keresztül folyamatosan teljesítette az odaítélés követelményeit
• Bevetés közben megsebesült, és kitüntették az ellenség előtt tanúsított bátorságáért

Ismert egy másik verziója is a jelvénynek, mely kisebb részletekben, leginkább a császári korona ábrázolásában tér el a közlönyben megjelent példánytól. Egyes források szerint ezt a variánst a Wiener-Neustadt-ben végzett tábori pilóták csináltatták maguknak. Erre vonatkozóan eddig még hivatalos forrást nem sikerült fellelnem.

Mindkét jelvénynek létezik miniatűr változata is. Ezeket valószínűleg a tábori sapkán vagy tiszti csákón viselték.

A Monarchia felbomlása után a jogosultak az utódállamokban az egyes országokban kiadott rendeleteknek megfelelően viselhették vagy nem viselhették a jelvényt. A magyar királyi honvédségben a tábori pilóta jelvény viselését az 5.638/eln.-1932. számú rendelet engedélyezte, mely 19 számú Honvédségi Közlönyben jelent meg.

„Tisztek és altisztek eredeti okmányok bemutatása esetén viselhetik a világháborús pilóta és megfigyelő jelvényt”

Ezt az 1.330/eln.-1933. számú rendelet, mely az 1934 évi 4 számú Honvédségi Közlönyben jelent meg, a következőképpen módosította:

„Azok is viselhetik a fenti jelvényeket, akik csak ideiglenesen voltak azok hordására jogosultak.”