Széplaki Gábor újabb bejegyzése immár egy valódi fém jelvényről szól.
Az emberek az idők kezdete óta az állatok erejét, ügyességét és más hasznos képességeit próbálják saját szolgálatukba állítani. A hadviselés sem képez kivételt ez alól. A különböző fegyveres konfliktusokban az igavonó állatok (ökrök, bivalyok) segítségével mozgatták a nehéz terheket. Szamarak, öszvérek, lovak segítségével a könnyebbeket. A kutyák segítséget nyújtottak az őrzés-védelem, valamint a nyomkeresés területén. A galambok és hollók a hírközlésben a nagy távolságokat hidalták át. A lovak (egzotikus környezetben a tevék, elefántok) segítségével pedig a terepen való sebesebb mozgás valósult meg. A nagyfokú gépesítést megelőzően mind a gazdaság, mind pedig a haderő elképzelhetetlen lett volna hátas- és hámos lovak milliói nélkül.
A Monarchia haderejében a 19. század második felében az alakulatoknál megjelentek az állatorvosok. Az állatok gyógyításához a személyzetet az orvosok és a gyógykovácsok biztosították. Ők elsősorban a lovasított századoknál teljesítettek szolgálatot. Kiképzésük 1871-től Jászberényben történt a honvédség alakulatai számára. A tanfolyamok 5 hónaposak voltak, tanfolyamonként 40 hallgatóval. Később a tanfolyam áttelepült a pesti Állatgyógyintézetbe létszámkorlát nélkül, azzal a céllal, hogy minden lovasszázadhoz jusson 1-1 szakképzett mester. A tanfolyamon kiváló teljesítményt nyújtó katonákat kétéves gyógykovács kiképzésre vezényelték az Állatorvosi Főiskolára. A képzést sikeresen elvégző hallgatók szakaszvezetői rendfokozatot kaptak. Egy részük őrmesteri előléptetésben is részesült. Az 1890-es években a huszárezredektől három, míg a gyalogos alakulatoktól kerületenként kettő fő kovács képzettségű legénységi állományú honvédet vezényeltek a Központi Lovasiskola szaktanfolyamára. 1908-ban egy nagyobb átszervezést követően a patkolómestereket 1. és 2. osztályba sorolták korábbi rendfokozatuk megtartása mellett. A tanfolyamon részt vevő jelöltek tizedesi rendfokozatot kaptak. Létrejött az első-, és másodosztályú főpatkolómesteri beosztás, amelybe magasabb rendfokozatú altisztek tartoztak. Ők nem zsoldot, hanem ennél emeltebb összegű havidíjat kaptak. Az ipartörvény kimondta, hogy a hivatásos katonák speciális szakmai beosztásban a tanult mesterségüket polgári közegben nem gyakorolhatták. 1913-tól a hadsereg patkolókovács mesterei a köz érdekében szolgálaton kívül folytathattak ilyen irányú tevékenységet olyan településeken, ahol nem volt polgári gyógy-, vagy patkolókovács.
1917. március 12-én megjelent 71754/7 számú körrendeletben a patkolókovácsok részére nagyon kifejező és rusztikus kitüntetést rendszeresítenek. Anyaga az előírás szerint tombak vagy vörösöntvény. 440-450 mm átmérőjű kerek jelvény, melyen 110-120 mm vastagságban bordázott kiemelkedő perem fut. A bordákat koncentrikus körök szabdalják. Ez olyan hatást kelt, mintha a perem mozgásban, hullámzásban lenne. A középrészben egy száraival lefelé fordított lópatkó látható. Ennek bal szárában négy, míg a jobb szárában három patkószeg van. A középrész hátterébe apró, pikkelyszerű mintázatot véstek. A patkó szárai közt pedig koncentrikus körök láthatók. A jelvény hátoldalán lapított Ω betűre hasonlító fület forrasztottak. A fületl a tábori zubbony jobb felső zsebe felett elhelyezkedő, hurkot formázó anyagdarabba lehetett beakasztani.
A kitüntetést olyan patkolókovácsok részére rendszeresítették, akik a „gyakorlati patkolásban kiválóan ügyesek és megbízhatók” voltak. A kitüntetést az alosztályparancsnok javaslata alapján a parancsnok adományozta.