Lábadozó otthon a Shuttleworth utcában
Nemrég került hozzám egy nagyon szép jelvény a címben szereplő felirattal. Mindenképpen szerettem volna megtudni, hogy milyen intézmény működött ilyen fura, angol nemesi nevekre hajazó utcában. Furcsa, ugye?
Sajnos, csak néhány alapinformációt sikerült megtudnom. Mint sok más esetben, itt is ideiglenes egészségügyi intézményről van szó, amely a háború alatt működött csupán. A kórházi kezelést követően a sebesülteknek ma úgy mondjuk „rehabilitációs” kezelésre volt szükségük. Ez sokszor inkább a feltáplálásukat jelentette, de persze súlyosabb sérülések esetében tényleges rehabilitációt is (gyógytornát, fizikoterápiát, stb.). A rehabilitáció külön központokban működött. Bécsben a legismertebb ilyen intézmény a Világkiállításra készült Rotundában volt. Sok hasonló intézmény működött ezen kívül is, egy például a Shuttleworth utcában, Bécsben.
Az intézményről csak annyit sikerült megtudnom, hogy az Irgalmas Rend működtette. De az ő központjuk és kórházuk nem itt volt. Ebben a szép angol nevű utcában Bécs északi külső 21. kerületében ekkor ipartelepek működtek. Ezek egyike volt az utcának 1906-tól nevet adó Shuttleworth vállalat, amely mezőgazdasági gépeket gyártott. A Nagy Háború idején a cég teljes neve Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth AG volt. A név első fele magyar füleknek ismerős lehet, mert Magyarországon is volt a Hofherr és Schrantz gyárnak több telephelye. A Monarchia egyik legnagyobb mezőgazdasági gépeket gyártó vállalkozása volt ez. A hosszú nevet eredményező összeolvadásra 1912-ben került sor. Ekkor, figyelem, mai szemmel szokatlan dolog történt! A Kispesten székelő Hofherr és Schrantz Gépgyár vásárolta fel a konkurens, brit alapítású gyár telephelyeit, ezek között a bécsit is. Ettől kezdve használták az összevont nevet. Részleteket erről itt lehet olvasni.
Csak feltételezem, hogy az üzem valamelyik csarnokát alakították át hadikórházzá. Azt is feltételezem, hogy az üzem nagyobb részében hadi termelés folyt, ezért is meglepő kicsit, hogy volt helyük a lábadozó központ befogadására is. Ma az egykori telephely nagyobb részén bevásárló központok vannak, és itt van Bécs északi kórháza, mintegy a korai gyógyászati tevékenység folytatásaként. A nyitókép egy ismert fotó az MTI honlapjáról, amelyet rokkant katonákról készítettek talán éppen egy ilyen intézetből való elbocsátásukkor. A jelvény érdekessége a furcsán angolos írásmód: németül igazából “Rekonvalleszentenhaus” lett volna a helyes.
Már a Nagy Háború kitörését követő hónapokban a hátországba visszaérkező nagyszámú sebesült ellátására, utókezelésére az állami egészségügyi (eü.-i) intézményekkel párhuzamosan működő több, ideiglenes hadikórház felállításának igénye merült fel. Megszervezésükre, üzemeltetésükre és fenntartásukra egyrészt állami, vármegyei feladatként, másrészt a magántőke segítségére támaszkodva tekintettek. A tehetős családok, iparmágnások, jelentős gazdasági vállalkozások felajánlásaira nagymértékben számított az osztrák uralkodóház, illetve a magyar kormány is. Az ilyen módon alapított hadi eü.-i intézmények általában megkapták jelzőként az őket felállító közintézmények, illetve magáncégek neveit, míg szakmai üzemeltetésük feladatait átruházták a Vöröskeresztre vagy más, humanitárius alapítványokra, adott esetekben egyházi rendekre.
Ilyen, hadikórházakat alapító magáncég volt többek között a kispesti HSCS Magyar Gépgyári Művek Rt. is, amely mögött a Hofherr-Schranz család mint alapítófamíliák álltak. Nem véletlen a többesszám, hiszen e jellemzően mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó vállalkozás más hadikórházakat is fenntartott a háborúban álló monarchiában. A bécsi telephellyel és gyárral is rendelkező cég fent ismertetett Shuttleworth strasse-i 47 ágyas intézménye csupán egyike volt hasonló céllal tett alapításainak.
1914. augusztusának végén a HSCS Rt. igazgató-tulajdonosának ‒ Hofherr Albert m. kir. tanácsosnak ‒ felajánlására a “Kasselik Ferenc és Erzsébet” alapítvány mintegy harminc sebesült katona ellátására alkalmas kisegítő-kórházat rendezett be a cég budapesti Váczi-körút (mai Bajcsy-Zsilinszky út) 63. szám alatti emeletes ingatlanában, melyet a Magyar Vöröskereszt Egyesület gondnokságára bízott.
Emellett a jelentős gépgyár (és hadiüzem) tulajdonos átvállalta az üzemének helyet adó Kispest községének (ui. az csak 1950-től tartozott a fővároshoz) a kormány törvényben előírt kórházállítási és fenntartási kötelezettségét is. Műtőteremmel, konyhával, fürdővel és melegvíz ellátással felszerelt 100 ágyas segélykórházat rendezett be és jelentős összeggel tartott fenn. Ez volt a kispesti Hofherr‒Schranz -féle hadikórház. 1915 májusában bizonyos “személyi- és anyagi differenciák” ügyén kibékíthetetlen ellentétbe került ‒ mint fenntartó ‒ a kórház szakmai vezetőségével, melynek következtében a községi elöljáróságnak kellett beavatkoznia, elkerülendő az egyre fenyegetőbb bezárás rémét. A kórház alapítója végül átengedte jogait a község vezetőségének, s a fenntartóváltást követő időszakban továbbra is jelentős mértékben biztosította az intézmény üzemeltetésének pénzügyi hátterét.
források:
Budapesti Napló, 1914. augusztus 27.
Az Újság, 1914. augusztus 27.
Köztelek, 1914. december 30.
Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 24.
Kispest–Szentlőrincz, 1915. május 8.
Köszönöm szépen Mátyás! Jellemző, milyen más volt akkor a mentalitás!