Loading...
Különleges egységek

Kerékpáros zászlóalj

Ez valóban különleges alakulat volt, hiszen a kor újításai között a motorizáción túl éppen az izomerővel hajtott jármű, a kerékpár is ott volt. Ma már kicsit furcsa a biciklire mint csúcstechnológiára gondolni. Az 1900-as évek elején azonban még új volt, és több hadsereg is próbálkozott a katonai alkalmazás lehetőségeivel.

A Monarchia haderejében már a Nagy Háború előtt 1908-tól szerveztek kerékpáros századokat. 1911-től a szervezeti rendben is megjelentek. Ekkor négy vadász-zászlóalj 4. századait szervezték át kerékpáros alakulattá. Ezeknek az állomáshelye az olasz határ mentén volt, így elsősorban határ- és partvédelmi feladatokat kaptak. A kerékpáros csapatok hangsúlyozottan elit alakulatnak számítottak. Egy-egy század 127 főből állt és parancsnokuk századosi vagy főhadnagyi rendfokozatot viseltek. A felszerelés központi tartozéka természetesen a kerékpár volt, amelyet össze lehetett hajtani, és gyalogmenethez háton lehetett málházni. A rendszeresített eszköz a Steyr Gépgyárban készített M9 „Waffenrad, Klapprad” volt.

A kerékpáros zászlóaljat a Nagy Háború első időszakában a 7. lovas hadosztály alá rendelve alkalmazták az orosz hadszíntéren. Feladata felderítés, ellenséges támpontok meglepetésszerű megszállása, az ellenség gyors üldözése volt. A harci tapasztalatok nem voltak különösebben meggyőzőek, hiszen a korabeli útviszonyok között, illetve később az állásharcok előtérbe kerülésével a kerékpár egyre inkább feleslegessé vált. 1915 májusában a zászlóaljat átvezényelték az olasz frontra a VII. hadtestbe. Itteni alkalmazásuk egyik epizódjáról itt lehet olvasni. Később a 11. hadsereghez kerültek Dél-Tirolba.

Volt egy honvéd kerékpáros zászlóalj is. Ennek első századát még 1910-ben állították fel a 40. honvéd gyaloghadosztály keretében. Két honvéd kerékpáros század felállítására 1914-ben került sor. Ezeket az 5. és a 11. honvéd lovas hadosztályhoz vezényelték. A reguláris egységek mellett önkéntes kerékpáros századok is szerveződtek. Ezeket 1915 végén népfelkelő kerékpáros zászlóalj néven alakulattá szervezték. A kerékpáros csapatok szervezése a honvédség keretében tovább zajlott, de csak töredékes információkat tudunk róluk. Ezeket olvashatjuk itt.

A kerékpáros alakulatok jelentőségét igazolja, hogy viszonylag sok fotó és egy szép tábori levelező lap is készült róluk. Ezt a lapot mutatom be ebben a bejegyzésben. A lapot kiegészítettem a 11. vadász-zászlóalj jelvényével, amelyik a kerékpáros zászlóalj egyik századát adta. A tábori lap felirata a vadászoknál alakult kerékpáros alakulatra utal.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x