Károly
Zita királyné után említeni szükséges a férjet is, Károly császárt és királyt. Róla már többször is volt szó ezen az oldalon is. Itt most talán azt emelném ki, hogy idén volt április 22-én halálának 100. évfordulója. Károlyt a vesztes háború után Madeira szigetére száműzték. Ismeretes, hogy a háború utolsó évében és 1919-ben az egész világot sújtotta a spanyolnátha járvány. Ez hasonló volt a mostani COVID 19-hez, csak még több halálos áldozatot követelt. 1922-ben már csak elszigetelt esetekre került sor, kis kiterjedésű helyeken. Károly ennek esett áldozatul: szinte hihetetlen balszerencse! Kérdés persze, hogy a hatalmától, vagyona jó részétől megfosztott uralkodó élete milyen lett volna, ha tovább él.
A mostani bejegyzésben az egyik legszebb „Károlyos” sapkajelvényt mutatom be. A portré maga több jelvényen is megjelenik. De itt a kor ízlésének megfelelő, letisztult szecessziós keretben látjuk. A háttérkép sem rossz. Császárvadászokat mutat őrségben az Alpok csúcsai között. Az egyik sapkán természetesen a szép „Károlyos” jelvényt látjuk.