József főherceg

A Habsburgok magyar ágáról származott. Nagyapja az a József főherceg volt, akinek nevét az 1848-as áprilisi törvényekbe foglalták, Magyarország felvirágoztatásáért tett erőfeszítéseiért. 1872-ben született Alcsúton és 1962-ben halt meg a németországi Rainban. Nagyapjához hasonlóan fontos tisztségekben szolgálta a magyar ügyet, elsősorban 1919 és 1944 között.

A Nagy Háborúban előbb a 31. hadosztályt, majd rövidesen, 1914 október 25-től a VII. hadtestet vezette. A beosztáshoz 1914 november 1-től kapott megfelelő előléptetést: lovassági tábornok lett. A VII. hadtest súlyos harcokat vívott a Kárpátokban 1914-15 telén. 1915 májusától pedig időnként változó összetétellel, az olasz fronton küzdött. A hadtest két híres hadosztálya, a 20. honvéd gyaloghadosztály és a 17. „közös” hadosztály voltak. Ezek lényegében folyamatosan a hadtest kötelékébe tartoztak, és az olasz front legveszélyesebb szakaszát, a Karszt-fennsíkot védték. Ez a frontszakasz, magyar szóhasználatban „Doberdó”, fogalommá vált embert próbáló viszonyaival és sajnos a hatalmas vérveszteségek miatt is, amit az itt harcoló alakulatok elszenvedtek. Én úgy gondolom, hogy nem utolsó sorban József főherceg hadtestparancsnok személyes jelenléte és kiváló parancsnoki kvalitásai biztosították azt, hogy a VII. hadtest helyt tudott állni ezen a nehéz fronton.

József főherceg megítélése nem egyformán kedvező. A Nagy Háborúval foglalkozó olasz kollégák nem felejtik, hogy az ő parancsára került sor 1916 június 29-én egy pusztító gáztámadásra a Doberdón, ami sok ezer olasz katona szörnyű, kínos halálát okozta. A gáztámadás csak részben érte el célját. A támadásra felsorakozott olaszokat elpusztította, de az állásaikat elfoglalni készülő osztrák-magyar egységeknek az utat nem tudta megnyitni. Az olasz támogató tüzérség vonalát nem érte el a gázfelhő. Augusztusban pedig mégis sorra került a tervezett nagy olasz támadás, aminek sikerült felszámolnia az osztrák-magyar hídfőt Görznél. 1917 augusztus 17-én kitüntették a Katonai Mária-Terézia-rend középkeresztjével az Isonzo-csatákban szerzett érdemeiért.

1918-ban a 6. hadsereg parancsnoka lett. Csapatai a katasztrofális eredménnyel zárult második piavei csatában is eredményesek voltak. Kitűzött feladatukat elérték: elfoglalták a Montello hegy gerincét. Onnan az általános visszavonulás elrendelésekor kellett visszavonulnia, nehéz körülmények között, folyamatos olasz támadásoknak kitéve. Ezért a rendezett visszavonulásért a háború után, 1927-ben megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A sikertelen offenzíva után az uralkodó-főparancsnok elmozdította helyéről a korábbi vezérkari főnököt, Conradot. József főherceget bízta meg a Conrad hadseregcsoport vezetésével, amely az olasz front tiroli szárnyát védte. Az új beostásban már nem tudott sikereket elérni. A felbomlás szélén álló Monarchia csapatai az 1918 őszi nagy olasz offenzívának már sehol sem tudtak ellenállni. A front összeomlott, az uralkodó fegyverszünetet kért az antant katonai vezetőitől.

József főhercegnek ezt követően a magyar belpolitikában volt fontos szerepe, de ez már egy másik történet. Háborús visszaemlékezése fontos forrása a Nagy Háború eseményeit kutatóknak.