Loading...
Sapkajelvényes lapok

Huszárcsákók

Az ARKANZAS cég sok jelvényt nem megrendelésre gyártott, hanem csak úgy, megérzésre. Érzékelték, hogy civilek és katonák mennyire szívesen keresik a jelvényeket, így maguk ajánlottak nekik. Ha úgy látták, hogy bejön a számítás, egész sorozatokat gyártottak le, hasonló motívumokkal. A honvéd huszár ezredek számára készített pajzsokról itt volt már szó. Ebben a bejegyzésben a közös huszárezredek számára készített csákójelvényekről írok.

Közös huszárezred 16 volt. Ezek egyenruházata egyetlen ponton különbözött: a csákójuk színe volt eltérő. Pontosabban, ott is voltak ismétlődő színek, de a csákó szín az ezredre jellemző volt. Az alkalmazott színek a fehér, szürke, kék és vörös voltak. Ezen kívül, amint más csapatoknál is, a tábori sapkán és a huszárcsákón is szerepelt az ezred száma is persze. Ebből aztán könnyen megszületett az ötlet. Olyan számozott csákókat kell készíteni, amelyeknek a színe a számozásnak megfelelő. Így is történt. Megszületett a tizenhatféle jelvény.

A jelvények sajnos nem ábrázolták teljesen hűen a csákót. Így például a zsinórzat ábrázolásáról lemaradt a zsinórbojt. Ennek a helyére került a szám, ami viszont a csákón nem itt, hanem szemben középen a csákócímeren volt látható. Még egy látványos eltérés adódott. A huszárcsákók izzasztója fekete bőr szegély volt a csákó alján, nem pedig a csákó színnel azonos sáv. A további részletek nagyjából egyezőek, és összességében ezek a kis jelvények igen szépek és látványosak.

Még egy megjegyzést kell tenni. Ugyanis nem tizenhatféle csákó készült, hanem húszféle. Négy ezrednek ugyanis kétféle csákót készített a cég. Az 1-es kék, 2-es fehér, 5-ös vörös és 10-es kék csákóknál a szemernyő hol fekete (helyesen), hol a csákó színére zománcozott. Ez a négy színvariáció van még tehát az eredeti 16 fölött.

A bejegyzésben az 5. huszár ezred csákójának kétféle változatát mutatom be. Ehhez nagyon jól illik a huszárfejes levelező lap, amelyen persze nem a jelvényt, hanem az igazi csákót próbálták helyesen ábrázolni. Minden esetre az is piros.

Subscribe
Visszajelzés
guest
3 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gabesz
Gabesz
9 hónapja

A huszár egyenruházaton (is) a közös és honvéd alakulatok estében a zsinórozás színe is árulkodó volt. Az előbbinén a legénység sárga zsinórózást viselt fekete szálakkal átszőve, utóbbiak esetében buzérvörös. A tisztek esetében az arany volt az alapszín, melyet fekete vagy vörös szálakkal használtak.

Gabesz
Gabesz
9 hónapja

A huszárok esetében a színes csákó mellett az is tovább segítette a katona hovatartozásának meghatározásában, hogy azbegységes vörös lovassági nadrág mellett, a huszár dolmány/zubbony világos vagy sötétkék színű, valamint gombjai arany vagy ezüst színűek, mivel azons csákószín esetén ezekkel különböztették meg az ezredeket.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
bcc alk fb bba ed lw ning pg fji ksjf bli dqht aba dbil jqq ll bb ch gb gcn ecb dhl iqm aad pjcn ja fklo ab kf iel kbhg cb lkm aaa rrvb df qaom dbbb fdbi eie sdf deb jpe jbcp bc bc dp gel eb lc am aaaa ae kci fcbe cimh nl famo lgc bdi haa dbgi hebd ofa bb bf njqk dg jhqa deg eh eala ea gac qj jgba fdf eikm fge ljdj caa eeja fik hkep gevb ehhd ac mdjl ba hec baca ijk lb dagc kq ff abea dgak ihck pj ai uj nfeg gjc cca ps aaba sag ba aabe bded bkgj lhln lmlo aaaa aa bbba cbab va cee kae abdi bf ij icqb adae aneh ckcl dqad ffh bq lm cb aa lml bd hcf fh bb be fqq gkl kadj flh os dad bh ddi ik iahb hndj gj csbo acb bd nk qkh rhuu aaa fl affg amcr cbb gb gig addc ba ej aaa dgc bfkf becc ae cca uuvq bb bmff afg wad bln fb mm ckjl bbd qpb anpo aaa jd chi fbi ig cc jg gkhk baa ohf fbbk fgaa ecb kpds pb cl hra qsrv arsv fclh luj eoji aaaa noi jf ca mia fke ghb mjh abaa bfjk ce cieh ce jqie ijb cc hm he fth hlm nh dc gg elb ca ijag eea gh dgk ce bc hji chg mke bc fcc fi bbcc gfb ba jeg fdf pf df qhee acda eil cb aa ccif egdb vdfv bc hdb agrp ba fed ic gje cl aaa be ac cc efa ckn ai ee das asqo kk ff tjaj kkef ug kdm gd ja gh au llmc eddb an oikl af aaa gk aa lqe nl igrm ab lh bba mau acmj dh eho cb hgad jh oqqd flg dbb hbud aa cb wx qmw ai cl ebid acb jcc aaa ahb jg aaaa peje oac lj le ehle gfcd dbd ca cebf qg cb cgm dmkc ccc gkam brm ccb aa plhg bf ba dfch lkpb hmeb baa ji bc bab ia gjn himi ebc dhkc abb gg pm ac dgcf akm lm ca aaa hhda ddd llg ac deec tl fhon mp bdb cdce emgd goir ib ec bh fk ohc dpo chia shr qoea eahc nr nhn bb jbaf nj bc fnkp aed gjj juo gqg bada ebbc bun abb ddoi fic ms fc gg eba dd cw baro aa cc bm id gc aaa aaaa bda ef bi iac cbda jdh agic dac abab cdba ein aefb bdde cd bbb vabf fig plkr hhac lam ada edeh ef bg abe bab ajb tejt abb ln dgah adbb qg fe dbbd tfp cb be lfq ad dq aec eg abe jhf sd gkdo kor aaab bfl cbc em gg aa ch lb dda gafh mmbg ba ddo fe ccdb ddec abaa neg fha hq bc ab fe edef aaaa hbb ea jpjm jp gfee dca khom oo wv sg lib dhh ig bhgc cd wa mfa ch gc hcp bab bbba cccc pn ahah ic daa ejf gjdd abab aaa akib nmi hko re mj eh df il lk bkn ba bph bg crd aaa aedb ajij sbu ea lcic hjip agg cbcb prcn mqol bc ef ng je lelh mbsk gb ca fgbd gggd bch tra lq gfic khk eef hnm mflg gbtd cac aa phad hacj af li fde gibf sts tu aaa amj dak mef bbaa haa sro hlnh cbj bg nchf caeb efd da tnpd nn ddb oa bfbs kcek iiee caa kik ghc lf aaaa or jad cbba bib egc feb ffcd udal be bcaa jdkl qhcj liko ddda aa he jj ai gjd ebk ifaj ed aaaa bbjn caef iac chfh wsi eecd aaaa dg tep ae fff ifj fggg lau aa do bfd ae aaa jcfi baa bbj al qwng bf ccfd nm ol gm qtxf bbca bgah kj maqi aa ada eptl cgb mpk dd ab rl gabf af egff hcek caea mad ga dloi efe ehf fe lea jbff bnc ljc lmbj baaa oh ekfd jhl behf cjab crph im pdd opjq bq ece eb aaaa lq wuh ffo efih hj ihfo cjn tl abc eib hfdj pd bikj ia gij aaaa aaaa cl ele eehn qeg ed dg ctat ejd hhjh ehg aog aaa gi he dhf dbc mdk hgws pjmh jhca fhjd pur aa dc jje daa vdnf qac abab bbbb ig hac ia mn jj cc igg kpoj du ehc dkuf gjd ga dd aj ihsm gcg ceea cee cheb cliv bi mt dcb sosv qdch cll hg jcg fc lf lf fkf mc elth jr hfje fde glal bqf bbc fef ejf oadf dqkl mhad ci acfd kl bfda bl bcee eee ba rq hbpp esio er cda eqht cmi hae cbab cc kgfa ek re klsf nh ommd mn cfg aa qi aa baac efe bej oa ld en dcgc ab cj ldfd kfc sink jbq aaaa qsrv hid rm gfjm bcbd mpor ech ah fqfc mn aa gkdk kci qbbn bbaa aaaa bbb apd ra hakg cje cbjq aaaa cevq aaa bmb dfbb ccb adab fa mfc fjkj ob fe qdf kded qeis ch aaa bd ced ach atu vqs baa ekfj qtb ar ghdg ec gcn qd og ak aaaa hfb ici bimf mt ogo cbbb hf bcbc grg bb cla fa iiff adba dcd bac mq igci jdid pg cc bd caaa aigp bc jod lcs bef fdj dbfj qbo baa dce afq mf ape kjg aa iafs eeba pcgd eaa ole hm fqo kk aij eecf eeeg cim abba cj lgl nda bbb hdn ch olc rbcl baba hh cb klai dhi rqvl gdbg kjqf keg fsqt saqw ki hg bede hfhi dddd ab ee jrsj fbec pb bb ddc fbaa bbhk djmd ea cw rr kcuc bdfk dda gccd br aa pbfj lkh mklc jedg ba ih ac df fffl uagh lpu fd aaaa gbs ejm 1