Podgora

1915 májusától az év végéig az olasz offenzíva egyik kiemelt célpontja volt a görzi osztrák-magyar hídfő. Az Isonzó nyugati partján fekvő Mt Sabotino volt a védelem fő támpontja. Ennek déli lejtőjén fekvő falvak Oslavija és Podgora környékén folytak a legvéresebb összecsapások. Ezekről a harcokról korábban már írtam itt.

A magyar nyelvű visszaemlékezések a nagyon súlyos saját veszteségek mellett kiemelik azt is, hogy az egyre jobban megerősített védő állások ellen az olasz csapatok a Nagy Háborúra jellemző tömegrohamokkal támadtak. Ezeket a fedezékekből és a Sabotino hegyre telepített tüzérség csapásaival a védők többnyire már azelőtt elhárították, hogy elérjék az első védelmi vonalat. Csak 1915 novemberében sikerült az olaszoknak elfoglalniuk az osztrák-magyar védelem első vonalát.

A súlyos veszteségeket jelzi, hogy az Oslavija fölötti 188-as magassági ponton épült fel a háború után a környéken hadisírokból összegyűjtött maradványokat elhelyező osszárium. Egy másik megdöbbentő mementója a véres veszteségeknek egy véletlenszerűen megtalált emléktábla. Bologna város leghíresebb templomának, a St Stefanonak a falát hosszú sorban borítják a Nagy Háború Bolognából származó hősi halottainak neveit tartalmazó emléktáblák. A hősi halottak neveit évek és csatahelyek szerint csoportosítva külön-külön táblák örökítik meg. A legtöbb név az 1915-ös Podgora felíratú táblán volt, az ottani harcok szemléletes mementójaként. Persze hasonlóan hosszú, sok nevet tartalmazó emléktáblák a magyar városokban is láthatóak. Példaként Szegeden a Hősök Kapuját említeném, ahol szintén véget nem érő sorokban olvashatjuk a neveket.

A bejegyzéshez nem volt könnyű megfelelő jelvényt párosítani. Hiszen a mondanivaló, az ellenfél halottai előtti tisztelet és kalapemelés nem nagyon fordult elő a Nagy Háborúban készült jelvényeken. De az áldozatokra emlékező jelvényeket utólag vonatkoztathatjuk mindkét oldal áldozatainak emlékére.