Hadvezérek, személyiségek

Hummel Gyula őrnagy

Hummel Gyula őrnagy a 2 honvéd gyalogezred állományában szerepel az 1917-es és 1918-as sematizmusban is. 1915 november 1-től őrnagy. Kitüntetései: Vaskorona Rend 3.o. (1918-ban kapta), Katonai Érdemkereszt 3. o., Signum Laudis ezüst és bronz fokozat, KCsK, Hadiérem, Jubileumi érem. De hogyan került ő a 310. honvéd gyalogezredbe? A bejegyzés pontosan emiatt a kérdés miatt izgalmas.

Ismeretes, hogy a 23. honvéd gyaloghadosztály 1915 márciusában Przemysl ostromát követően orosz fogságba esett. A 2. gyulai honvéd gyalogezredre is ez a sors várt. A hadosztályt és ezredeit nem állították fel újra a későbbiekben sem. Maradék állományukból (káderükből) és a hadkiegészítési területükön később felállított menetezredekből újabb honvéd ezredeket és hadosztályokat állítottak fel (jellemzően például az 51. honvéd hadosztályt).

A 2. honvéd gyalogezred állományába tartozó Hummel őrnagy az 1915 októberében felállított 310. honvéd gyalogezedhez került beosztásra. Mint az őrnagy által írott levelező lap mutatja, 1916 februárjában a gyalogezred 2. zászlóaljánál volt (feltehetőleg zászlóaljparancsnok). A lapot hitvesének címezte Gyulára, a 2. honvéd gyalogezred székhelyére.

További érdekesség, hogy a 2. honvéd gyalogezrednek készült olyan sapkajelvénye, amely 1916 év végi csatahelyet említ (Predeal). Ez Hummel őrnagy története után már érthetőbbé válik. A 310-esek ugyan nem vettek részt ebben a hadműveletben, de a 305. honvéd gyalogezred igen. Ebbe az ezredbe is kerültek volt 2-es honvédek. Vagyis, a fogságba került és harcos alakulatként újjá nem szervezett ezredek pótlásait a frissen felállított 305-313 sorszámú honvéd gyalogezredekbe vegyesen osztották be. Így kerülhettek 2-es honvédek a 305. és a 310. honvéd gyalogezredbe is. Így lett Hummel őrnagy a 310. ezred tisztje és így lettek mások a magát Predealnál kitüntető 305-ös ezred katonái. Ami valójában izgalmas ebben, az a nyilvántartás: a háború végi sematizmusban még mindig szerepel a 2. honvéd gyalogezred. Hummel őrnagy ennek az állományába tartozik, csak vezénylésen van a 310. ezrednél.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x