Hadinapló

1917 június

Az olasz front megnyitása után két évvel a Monarchia területére behatoló támadók hozzávetőleg 20 kilométer mélységű sávot tudtak elfoglalni az Isonzó alsó folyása mentén. Ez a terület magába foglalta Görz városát és az attól délre fekvő dombvidéket, a Karszt-fennsík nyugati peremét. 1917 nyarán a 10. Isonzó csatában megint a Doberdón próbálkoztak az olaszok. Május 23-án lendültek támadásba a frontszakasz középső részén, Kostanjevica falu körzetében.

A tüzérségi előkészítés hatására felszálló por, illetve a kigyulladt raktárak füstje miatt a falu körzetében védekező 31. honvéd gyalogezred figyelői nem tudták időben jelezni a meginduló olasz gyalogsági rohamot. Az ellenség a falut elfoglalta. Ami ennél is rosszabb volt, az alapos felderítésük eredményeként pontosan ismerték a település keleti szegélyén elhelyezett fedezékek, kavernák helyét. A falu keleti oldalára kiérve késlekedés nélkül megkeresték a honvéd gyalogszázadok kavernáit. A még mindig a fedezékben meghúzódó katonákat fogságba ejtették. Egészen a III. zászlóalj parancsnokság harcálláspontjáig, majd az 1C védelmi vonalig jutottak, amely a térképvázlaton is látható.

Ekkorra a községhez északról és délről csatlakozó 20. és 32. honvéd gyalogezredek megfigyelői már észrevették a bajt. A község felől visszavonuló 31-es honvédekkel együtt alakított formációkkal és a 31. ezred tartalékából előrevont II. zászlóaljjal ellenlökéseket hajtottak végre. Ezek különösen déli irányból voltak eredményesek. A községben állásaikat kiépítő olasz katonákat az ellentámadás meglepte. A még mindig ott fogságban tartott honvédeket sikerült kiszabadítani. A nap végére az egész falut visszafoglalták a 41. hadosztály csapatai, ekkor már kiegészülve az északi szomszéd, a 20. honvéd gyalogezred egységeivel is. A 10. Isonzó csata harcai június elejére véget értek.

Kostanjevica védelme elsősorban a 31. honvéd gyalogezred nevéhez fűződik. Az ellentámadásban viszont részt vett a két szomszéd ezred is. Így indokolt a jeles napról szóló bejegyzéshez a 41. hadosztály jelvényének képét csatolni.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x