1918-ban a Monarchia csapatai a legtöbb ellenfelüket már legyőzték. Csak az olasz fronton folytak intenzív harcok, illetve Albániában álltak szemben ellenséges csapatok. A nagy ellenség Oroszország békét kötött, hasonlóan Románia és Szerbia is. A német szövetséges a sikerek elérésében nagy szerepet játszott, és a terhek csökkenése arra ösztönözte, hogy viszonzást kérjen a segítségért. Így a Monarchia egy hadtestnyi katonaságot küldött Franciaországba 1918 nyarán.
Erről az eseményről lehet olvasni az érintett csapatok emlékkönyveiben. De ezek eléggé vázlatosak és rövidek, hiszen csak néhány hónapos időszakról volt szó. Nemrég az interneten felfedeztem néhány korabeli fotót, amelyek ezen a fronton készültek az oda küldött 35. hadosztály katonáiról. Mint látható, szögesdrót mögött állnak, közöttük jókedvű amerikai katonák. A képek egyértelműen mutatják, hogy a hadosztály harcérintkezésbe került támadó amerikai csapatokkal.
A mellékelt térképrészlet mutatja az 1918 ősz eleji állások vonalát, amikor az amerikai támadásra sor került. A csata 1918 szeptember 12-15 között zajlott le St Mihiel térségében, Elzászban. Az amerikai csapatokat és a melléjük rendelt franciákat John J. Pershing amerikai tábornok vezényelte. Ez volt az amerikai expedíciós hadsereg első nagyobb szabású támadó hadművelete a Nagy Háborúban. A művelet nem ütközött a szokásos kemény ellenállásba. A német és osztrák-magyar csapatok éppen visszavonulóban voltak mögöttes megerősített állásokba a támadás kezdetekor, a tüzérségüket már kivonták a körzetből. Az amerikai csapatok minden szempontból túlnyomó fölényben voltak, annak ellenére, hogy egy több napig tartó esőzés tankjaik (megközelítőleg 400 darab a térségben) nagy részét üzemképtelenné tette.
A St Mihiel-i kiszögellés nyugati oldalán álló osztrák-magyar hadosztály előtt az amerikai 26. hadosztály támadott. A támadás első napján az amerikai csapatok az első vonalakba néhány helyen betörtek, de az első állásból a rendezett visszavonulás már aznap este megkezdődött. A több helyen már mélységben is előretörő támadókkal szemben a visszavonulás harc árán volt lehetséges. A hadosztály anyagai eközben viszont már megérkeztek a keletebbre kialakított Michel állásba. Másnap, szeptember 13-án a harcoló egységek is elérték ezt a vonalat, ahol a védelem megszilárdult.
Az amerikai és szövetséges hadtörténetben a csata mint az első amerikai vezényléssel kivívott győztes ütközet szerepel. Nyilvánvalóan fontos szerepe volt a harci morál fenntartásában, bár katonai szempontból nem volt kiemelkedően jelentős. A siker alapvetően a támadók rendkívül nagy túlerejében gyökerezett, mind személyi mind pedig anyagi szempontból. A kiszögellést védő csapatok visszarendelése eldöntött tény volt és el is kezdődött. A kiürítést a támadó művelet nem tudta megakadályozni, bár természetesen érzékeny veszteséget okozott a védőknek.
A bejegyzéshez a 62. gyalogezred jelvényét mellékelem, hiszen a 35. hadosztály szép jelvénye már szerepelt itt. A 62-esek korábban nem gondolták volna, hogy az ellenük fenekedő sárkánynak még egy francia és egy amerikai feje is van…