Teljesítményjelvények

Textil lövész kitüntetés

Ezt a rovatot Széplaki Gábor barátom vezeti. A feltöltött anyagokat ő állítja össze, a bejegyzéseket ő szerkeszti és írja. Nagyon köszönöm neki a szíves közreműködést! Úgy gondolom, hogy ezek a jelvények is illenek az oldal profiljába. Első alkalommal ugyan kicsit eltérünk, hiszen nem a szokásos fémből készített jelvényekkel lesz dolgunk. A textil kitüntetéseket azért vettük ide, ráadásul mindjárt az első bejegyzésbe, mert időrendben ezek a kitüntetések kezdték a sort. Némelyik képen ugyanakkor felbukkannak már itt is a később általánossá vált kerek teljesítmény jelvények is!

A katonai érdemeket az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében kitüntetések formájában ismerték el mind béke időszakban mind pedig a háborús viszonyok beálltával. A szalagra függesztett érmek/keresztek elsősorban a tisztek számára jelentettek jól látható megkülönböztető jelzést szolgálatuk vagy egyéni rátermettségük elismerésére. Felmerült a jogos igény, hogy az egyre speciálisabb szakágak, katonai szakmák megjelenésével a legénység számára is létrehozzanak elismeréseket. Olyan jeleket, melyek jól láthatóan hirdetik a sorozott-, és továbbszolgáló legénységi, valamint altiszti állomány jártasságát, szakmai rátermettségét az adott fegyvernemen belül. Ezeknek két megjelenése formája volt. Az egyik a gyalogságnál és a tüzérségnél bevezetett különféle textil alapanyagú zsinórok és bojtok. A másik típus, a formájában és kivitelében kitüntetésekre jobban hasonlító kerek vagy ovális fém jelvények.

Textil lövész kitüntetés.

Megjelenése, kialakítása: 4 mm vastagságú és 535 mm hosszúságú gyapjúból készült zsinór, melyet 110 mm hosszúságban fonatszerűen megcsavartak. A csavart rész felső végén egy kisebb és vékonyabb-, alsó részén pedig egy nagyobb hurok helyezkedett el. A nagyobb hurok alatt egy 35 mm átmérőjű szintén gyapjúból készült bojt vagy labdacs található. Ebből további két egyenként 110 mm hosszúságú zsinór ágazik el egy kisebb 30 mm és egy nagyobb 40 mm átmérőjű gyapjú gömbbel.

Viselése: A nagyobb hurkot a bal vállon lévő vállszalaghoz kötötték. A kisebb hurkot a zubbony fentről 3. gombjával rögzítették. Köpeny viselése esetén a jobb oldali gombsor felülről 2. gombját használták a szabadon álló hurok rögzítésére. A fém kitüntető jelvények megjelenésével a kis hurkot a felrögzítésére használt fülbe akasztották be. Sokszor rögzítettek lövész kitüntetéshez a műszaki csapatok esetében horgony jelvényt, a vezető beosztású tisztesi, altiszti állomány esetében pedig fegyvernemtől függetlenül, sok esetben jelsípot.

A hadsereg alakulatainál használt lövész, és egyéb jártasságokat elismerő textil kitüntetéseket speciálisan az alakulatra, szakképzettségre jellemző színekkel különböztették meg:

Skarlátvörös/meggyvörös/buzérvörös: a gyalogezredek katonái viselték. A meggy- majd később a buzérvörös színt a Honvéd alakulatoknál rendszeresítették. A kiérdemlés feltétele volt, hogy egy adott kiképzési évben a katonának legalább 3 alapgyakorlatot kellett sikeres teljesítenie. A kitüntető jelvényt mindaddig tovább viselhette a katona, amíg az éves kiképzési gyakorlatait sikeresen hajtotta végre.

Fűzöld: ezt a tábori vadászok és a tiroli vadászok viselték. 1878-tól a Landwehr ezredek számára is rendszeresítették. A viselés feltételei azonosak voltak a gyalogezredek esetében támasztott követelményi rendszerrel.

Acélzöld: az utász és hidász csapatok katonái érdemelhették ki. A kormányos-, hajókezelői és ponton-híd építési szaktanfolyamok sikeres abszolválását követően lehetett viselni.

Sötétvörös: a mérnök műszaki csapatok viselték ezt a színt. A kitüntetés presztízsét mutatja, hogy századonként kb. 8-10 katona viselhette ezt egy időben.

Sötétzöld: a vasútépítő és távíró ezredek katonái érdemelhették ki ezt a színű kitüntetést. Elnyeréséhez sikeres vizsgát kellett tenni a jelzések, a vonalépítés és a robbantás alapjairól. Ezen kívül bizonyítani kellett a rátermettséget a vasútvonal, valamint az ide kapcsolódó távíróvonalak építésében.

A jelvények adományozása díszes kialakítású, a kiérdemlést és viselést igazoló oklevéllel együtt történt.

1906-ban bevezették a mesterlövész kitüntető jelvényt, mivel az újonnan rendszeresített 1895M Steyr puskával a lövész kitüntetés elnyeréséhez- támasztott követelmények könnyedén teljesíthetővé váltak.  Az új típusú elismeréshez aranyszínű fémszálat, illetve a korábbi lövész kitüntetésekről már ismert gyapjú labdacsokat használták. Külalakja és viselése megegyezett a korábbi darabokkal. Elnyerésének feltétele volt, hogy a katona már rendelkezzen a „sima” lövész kitüntetéssel és az éves lövészgyakorlatok alkalmával a célok minimum 60%-át sikeresen küzdje le. A kitüntetést mind a közös-, mind a Honvéd gyalogezredek, mind pedig a Landwehr és a tábori vadász alakulatoknál bevezették. A megjelenésben a különbség a gyapjúbojtok színében volt: az előbbieknél vörös, az utóbbiaknál pedig zöld.

A szóban forgó kitüntetések a háború után is tovább éltek a Magyar Királyi Honvédségen belül 1932-ig majd ezt a rendszert kibővítve (1-2-3 db középső gyapjú bojttal – golyószórós/géppuskás katonák részére) egészen 1944-ig. Az Osztrák Köztársaság hadserege 1929-től 1938-ig használta, majd a 2. világháborút követően 1962 és 1974 között.

Subscribe
Visszajelzés
guest
7 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Éremgyüjtő
Éremgyüjtő
3 éve

Arra a horgonyviselésre a müszaki csapatok esetében láthatnánk képet?

Gabesz
Gabesz
Reply to  Szanyi Miklós
3 éve

Ez nagyon jó fotó!

Éremgyüjtő
Éremgyüjtő
Reply to  Szanyi Miklós
3 éve

Idézem:”Sokszor rögzítettek lövész kitüntetéshez a műszaki csapatok esetében horgony jelvényt”
Na erre a horgonyra lennék kiváncsi a jelsipot már láttam a foton., de a horgonyt még nem.

Gabesz
Gabesz
Reply to  Éremgyüjtő
3 éve

Kedves Éremgyűjtő!
Jómagam is arra gondoltam, egyszóval a műszaki csapatok kitüntetéseinél lesz erre vonatkozó képanyag, addig kis türelmedet szeretném kérni.

Gabesz
Gabesz
Reply to  Éremgyüjtő
3 éve

Kedves Éremgyűjtő, Miklós már megelőzött a feltöltéssel. Az utász kitüntetés taglalásánál kerül majd fel újabb fotó erről.

7
0
Would love your thoughts, please comment.x