Loading...
Sapkajelvényes lapok

1. gyalogezred

Ennek a bejegyzésnek az érdekessége a tábori lapon szereplő jelvény. A felirat szerint IR 1, vagyis az 1. közös gyalogezred jelvénye. A rajz alapján egy szép, színes zománcos jelvényt képzelhetünk magunk elé. Valami olyat, mint a képre rátett sapkajelvény, a 11. dragonyos ezredé. Az 1. gyalogezred „császárezred” volt, a mindenkori osztrák-magyar uralkodó volt a tulajdonosa. Ezért akár az uralkodó iniciáléja is rákerülhetett volna, mint a 11. dragonyosok jelvényén, amely szintén „császárezred” volt. Itt viszont az ezred száma szerepel.

A bejegyzés érdekessége természetesen az, hogy ez a jelvény nem létezik, vagy legalább eddig nem került elő példány belőle. Van még pár hasonló, nem sok, 5-6 darab. Ezekről a jelvényekről a tábori lapokon megjelenő rajz maradt csak fenn. A rajzból és más ténylegesen elkészült jelvények alapján eléggé pontosan tudni lehet, hogy milyennek kellett lennie ezeknek a jelvényeknek. Mivel az 1. gyalogezred hajtókája vörös színű volt, ezért még azt is nagy valószínűséggel lehet állítani, hogy a jelvény vörös zománcozással kellett, hogy elkészüljön. Már, ha elkészült valaha is.

Azért ennek az ezrednek is voltak jelvényei. Ezek közül kettő az uralkodó portréjával készült. A harmadik, sokkal eredetibb alkotás az ezred rokkant alapjának a kiadásában készült el. Ennek a jelvénynek a képét mellékelem a bejegyzéshez.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x