Loading...
Különleges egységekSapkajelvényes lapok

Tábori lóvasút

Kedves kis jelvény ez, szép formájú, és aranyosak a kandikáló lovacskák rajta. Az ember nem is gondolná, hogy a négylábú segítőkre milyen nagy szükség volt a Nagy Háborúban. Arról már volt korábban is szó, hogy a lovasság már a háború elején jórészt lóról szállt. A lovasok „gyalogosítása” nem csak azért volt szükséges, mert a lövészárok hadviselésben a gyalogosokra volt inkább szükség, hanem azért is, mert a nagy kiterjedésű frontvonalakon mindenféle anyag mozgatásában a lovas fogatokra, vontatásra nagy szükség volt. A hátaslovakat is befogták vontatmányok elé.

Ebbe a sorba illeszkedett a lóvasút is. Ismert dolog, hogy ebben az időben a nagyvárosi tömegközlekedés is még jórészt lóvasutakkal történt. A villamos vasutak éppen csak hogy megjelentek. De ennél is érdekesebb tény, hogy a hadviselésben is szerepet szántak már a Nagy Háború kitörése előtt is a lóvontatású, sínpályán közlekedő vontatmányoknak. Erről tanúskodik egy 1910-ben kiadott szabályzat, amely a speciális egységek felépítését, anyag- és emberigényét, működtetését írja le. Ez azért meglepő, mert az addig viselt háborúkban a szembenálló felek mobilak voltak, tehát elméletileg nem sok értelme volt kötött vaspályát építeni. Nyilván, lehettek kivételek, például a korban jellemző nagy kiterjedésű erődrendszerek logisztikai megoldásai között szerepelhetett a lóvasút.

A jelvényt a Gurschner cég készítette. Eddig csak ebben a tombak kivitelben láttam a példányait. A mellékelt tábori lap is a jelvény képével készült, és eléggé ritka.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x