Síelő
A Monarchia Olaszországgal szemben magas hegyi terepen kellett, hogy harcoljon. Ez minden évszakban komoly kihívást jelentett a katonák számára, de főleg téli viszonyok között. Én, mint alföldi ember el sem nagyon tudom képzelni, hogyan lehet egyik helyről a másikra eljutni nehéz hegyi terepen. Magas hóban meg pláne nem. Igaz, síelni sem tudok. Úgyhogy az Alpokban bevetett katonák harcmódjáról kevés elképzelésem van. Az örökös lavinaveszély, az a tény, hogy nem kiépített síterepeken kellett mozogni, hanem „árkon-bokron keresztül”, mind elképzelhetetlenül megnehezítette a feladatok végrehajtását.
Az egységeket felszerelték sílécekkel, ami a haladást megkönnyítette. Már eleve síelni tudó osztrák katonákat vezényeltek az érintett frontszakaszokra. Olyan katonákat, akik számára – civilben – élményt nyújtott ez a sport. Ezt az érzést a laikus felé is mutatja a bejegyzéshez kiválasztott kép. A felséges havas tájban magára, ügyességére utaltan mozgó sítalpon járőröző katona. Kétféle síelőt ábrázoló jelvény készült a Nagy Háború idején. Ezek elég gyakoriak. Az itt bemutatott jelvény a Brüder Schneider cég gyártmánya. Számomra kicsit vicces a címe: „Schneeschuhtruppe” szó szerinti fordításban „hócipő-csapat”.