Patkoló kovács ügyességi jelvény
Széplaki Gábor újabb bejegyzése immár egy valódi fém jelvényről szól.
Az emberek az idők kezdete óta az állatok erejét, ügyességét és más hasznos képességeit próbálják saját szolgálatukba állítani. A hadviselés sem képez kivételt ez alól. A különböző fegyveres konfliktusokban az igavonó állatok (ökrök, bivalyok) segítségével mozgatták a nehéz terheket. Szamarak, öszvérek, lovak segítségével a könnyebbeket. A kutyák segítséget nyújtottak az őrzés-védelem, valamint a nyomkeresés területén. A galambok és hollók a hírközlésben a nagy távolságokat hidalták át. A lovak (egzotikus környezetben a tevék, elefántok) segítségével pedig a terepen való sebesebb mozgás valósult meg. A nagyfokú gépesítést megelőzően mind a gazdaság, mind pedig a haderő elképzelhetetlen lett volna hátas- és hámos lovak milliói nélkül.
A Monarchia haderejében a 19. század második felében az alakulatoknál megjelentek az állatorvosok. Az állatok gyógyításához a személyzetet az orvosok és a gyógykovácsok biztosították. Ők elsősorban a lovasított századoknál teljesítettek szolgálatot. Kiképzésük 1871-től Jászberényben történt a honvédség alakulatai számára. A tanfolyamok 5 hónaposak voltak, tanfolyamonként 40 hallgatóval. Később a tanfolyam áttelepült a pesti Állatgyógyintézetbe létszámkorlát nélkül, azzal a céllal, hogy minden lovasszázadhoz jusson 1-1 szakképzett mester. A tanfolyamon kiváló teljesítményt nyújtó katonákat kétéves gyógykovács kiképzésre vezényelték az Állatorvosi Főiskolára. A képzést sikeresen elvégző hallgatók szakaszvezetői rendfokozatot kaptak. Egy részük őrmesteri előléptetésben is részesült. Az 1890-es években a huszárezredektől három, míg a gyalogos alakulatoktól kerületenként kettő fő kovács képzettségű legénységi állományú honvédet vezényeltek a Központi Lovasiskola szaktanfolyamára. 1908-ban egy nagyobb átszervezést követően a patkolómestereket 1. és 2. osztályba sorolták korábbi rendfokozatuk megtartása mellett. A tanfolyamon részt vevő jelöltek tizedesi rendfokozatot kaptak. Létrejött az első-, és másodosztályú főpatkolómesteri beosztás, amelybe magasabb rendfokozatú altisztek tartoztak. Ők nem zsoldot, hanem ennél emeltebb összegű havidíjat kaptak. Az ipartörvény kimondta, hogy a hivatásos katonák speciális szakmai beosztásban a tanult mesterségüket polgári közegben nem gyakorolhatták. 1913-tól a hadsereg patkolókovács mesterei a köz érdekében szolgálaton kívül folytathattak ilyen irányú tevékenységet olyan településeken, ahol nem volt polgári gyógy-, vagy patkolókovács.
1917. március 12-én megjelent 71754/7 számú körrendeletben a patkolókovácsok részére nagyon kifejező és rusztikus kitüntetést rendszeresítenek. Anyaga az előírás szerint tombak vagy vörösöntvény. 440-450 mm átmérőjű kerek jelvény, melyen 110-120 mm vastagságban bordázott kiemelkedő perem fut. A bordákat koncentrikus körök szabdalják. Ez olyan hatást kelt, mintha a perem mozgásban, hullámzásban lenne. A középrészben egy száraival lefelé fordított lópatkó látható. Ennek bal szárában négy, míg a jobb szárában három patkószeg van. A középrész hátterébe apró, pikkelyszerű mintázatot véstek. A patkó szárai közt pedig koncentrikus körök láthatók. A jelvény hátoldalán lapított Ω betűre hasonlító fület forrasztottak. A fületl a tábori zubbony jobb felső zsebe felett elhelyezkedő, hurkot formázó anyagdarabba lehetett beakasztani.
A kitüntetést olyan patkolókovácsok részére rendszeresítették, akik a „gyakorlati patkolásban kiválóan ügyesek és megbízhatók” voltak. A kitüntetést az alosztályparancsnok javaslata alapján a parancsnok adományozta.
