Max von Gallwitz (2)
Max von Gallwitz tábornok szerepelt már a bejegyzések között itt. Ő a keleti fronton a Monarchia seregével szorosan együttműködő német 11. hadsereg parancsnoka volt. Ebben az időben sok osztrák-magyar csapattest ehhez a hadsereghez volt rendelve. Ezért hát a parancsnokok között a német tábornok is szerepelt, mint feljebbvaló. Ráadásul a gorlicei áttörésben, majd az oroszok üldözésében érdemeket szerzett német tábornok sikereire való tekintettel népszerű is lehetett. Vagy az is lehet, hogy a propaganda igyekezett őt népszerűsíteni. 1916-tól ugyanis a Monarchia tábornoki karának jelentős része egyre féltékenyebben tekintett a német hadsereg parancsnokokra. Gyakoriak voltak a nézeteltérések, amelyek néha akár komoly következményekkel is járhattak, akár az alárendelt csapatok rossz irányítása révén is. Nyilván, a bizalmatlanság kétoldalú volt a németek is okkal, ok nélkül kértek számon dolgokat a csaták forgatagában.
Gallwitz tábornokról kétféle jelvényt is készített a budapesti Arkanzas cég. A már említett bejegyzésben bemutatott mellett itt most a másikat láthatjuk. Az újabb jelvény mellé természetesen a tábornok másik képét mellékelem, ezúttal egy festményről készített képeslapot.